2021. február 28., vasárnap

Előre! (2002) DVD Gáspár Sándor, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Marozsán Erika ritkaság - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Előre! (2002) DVD
 rendezte: Erdélyi Dániel
főszerepben: Gáspár Sándor, Marozsán Erika, Bodrogi Gyula, Garas Dezső
Kereskedelmi forgalomban már nem kapható ritkaság
hang: magyar
felirat: angol
Állapot: használt állapotban, helyenként felületi karcok a lemezen.
Átvehető: azonnal, a Westend mellett 2 percnyire levő üzletünkben
További részletek a fotókon találhatók
Premierfilmek a legjobb áron!
Az 1830-as években a Bécs irányította Magyarország újabb szomorú korszakát élte. Az alföldi tanyavilág csendes magányát felkorbácsolta a pandúrok és perzekutorok győzhetetlennek hitt uralma. A hatalom és a nép közötti ellentétek túlfeszültek. Így született meg a betyárok legendája, s köztük Rózsa Sándoré, aki a Szeged körüli puszták hírhedt igazságtevőjévé vált... Az első epizódban Rózsa Sándor összetűzésbe keveredik két perzekutorral, akik a röszkeiek mindennapjait keserítik. A betyár itt találkozik először Veszelka Juliskával, akit apja a ménesmester fiának szán feleségül...
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díjszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekért. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után előre egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.


Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 10:47 .

Bejárati ajtóra zár ...zárbetétes - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Bejárati ajtóra való betétes zár  LŐVÉRZÁR!!!?? .. képeken láthatóan... zárbetét nélkül!!!
ÁMLÁSAN, FIX ÁRON, ALKU NÉLKÜL ÁRUSÍTOK!!!
NÉZZEN SZÉT A GALÉRIÁBAN IS!

Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 10:02 .

Ingyen posta, kész kép fakeretben, vászonkép, Jézus, Szent - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Kész keretezett kép
Kép mérete: 20x25 cm
G 34
Ingyenes posta az ország egész területén, utánvétellel és előre utalással is lehet fizetni.
 A fakeret színét a második kép alapján lehet kiválasztani. Képeink valódi festővászonra vannak nyomtatva, rendkívül tartós, japán technológia.
 
Érdemes figyelemmel kísérni a többi hirdetésemet is!
Kérdésére szívesen válaszolok.
Viszontlátásra!


Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 08:47 .

ps2 Ps2 PS2 Resident Evil 4 eredeti játék - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Eladó a képen látható eredeti ps2 játék PAL 
Angol
Posta ok a vevő terhére előre utalás után, utánvétel nem postázok

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 07:32 .

BMW M oldalsó óriás matrica, felirat M performance - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Tedd egyedi , sportos megjelésüvé autód.
-Méretek: 50cm hosszú 5. 8cm magas
-Használata a kocsi oldalára javasolt de máshova is felhelyezhető
-Ára: 4000Ft/2db
-Fekete és fehér színben rendelhető
Van még sok termékem BMW-hez, nézz körül a további termékeim között. Egy postadíjjal elmegy minden.
Személyesen Győrben vehető át posta előre utalás esetén 700Ft, utánvétel esetén 1900Ft.

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 05:44 .

Gyöngyök: ásvány/chips fűzér 5-10 mm-es unakite - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Ásvány chips fűzér
Mérete: 5-10mm-es
Színe:  unakite A füzér hossza: 90 cm
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 04:53 .

zenei bakelit lemez 2500Ft/db - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Üzenetben kérdés esetén mindent megbeszélhetünk, gyorsan válaszolok.
Átvehető Bp. XVIII-XIX. ker. Kolozsvár utcában, vagy bármilyen posta megoldható  a vevő választásának megfelelően (MPL, Foxpost, postán maradó, stb) a hozzá tartozó díjszabással bankszámlára történő utalás után.
Foxpost autómatába 699 Ft  házhoz 1299 Ft
Esetleg munkanapokon 8-16 óra között a Bp. V. ker. Kossuth téren is átvehető.

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 02:32 .

Digitális fényképezőgép - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Eladó a képen látható digitális fényképezőgép.
Magyar használati útmutatóval.
Az utolsó két képen látszik az összes tartozéka.
Elemmel működik. Elem nélkül adom.
Keveset használtuk.
Fix ára: 5500 Ft.

Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 16:47 .

Batman Arkham City Xbox 360 eredeti játék konzol game - Jelenlegi ára: 1 350 Ft

Eladó a képen látható Batman Arkham City XBOX 360 játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/4
Füzet: 5/4
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!


Jelenlegi ára: 1 350 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 00:02 .

Graetzor teafőző - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

1910-es években gyártott sárgaréz teafőző, vízforraló. Sorszámozott,    sorszáma 26758.
Kiválóan működik. Teljesítmény adatok: 385 W 220/240 V.

Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 22:47 .

Yamaha YRS 302 BIII Szoprán furulya - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Yamaha YRS 302 BIII
Szoprán furulya, kezdő játékosok leggyakrabban választott fúvós hangszere. Barokk fogásrendszer, C hangolás, magas minőségű ABS műanyagból készült fehér-sötétbarna színben. Kiegyensúlyozott hangzású. Két részből tevődik össze, mely lehetővé teszi a hangszer finomhangolását és a kényelmes tisztítást. A kiszerelés tokot, tisztítópálcát, kenőzsírt és fogástáblázatot is tartalmaz.
Hangolás: C
Ujjpozíció: Angol (barokk)
Anyag: Műanyag
Részek száma: 3
Szín: Barna
Gyártás helye: Japán


Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 21:32 .

Új, Zsolnay Eozin Antik stílusú Füles gyertyatartó. Hibátlan! - Jelenlegi ára: 27 800 Ft

Új, Zsolnay Eozin Antik stílusú Füles gyertyatartó. Hibátlan!
Igazán gyönyörű színben és állapotban.
Hosszúság:   13cm
Magassága:   11cm
Szélesség:   10cm
Zsolnay gyár jelzése az alján van. -Fotón látható
Kiváló ajándéknak vagy saját részre lakás gyönyörű dísze lehet.
Utalást követően, számlát állítunk ki a vásárlónak és postázzuk a megvásárolt terméket.
Csomagszállítást kizárólag a Magyar Postával végeztetünk, amely mindenkori árai érvényesek.
 Személyes áruszállítást nem vállalunk!

Jelenlegi ára: 27 800 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 19:44 .

Kusturica - Le Temps des Gitans (Cigányok ideje) - Jelenlegi ára: 1 Ft

Tesztelve, működik.   Új állapotű, egyszer se lett lejátszva.
Francia kiadás!
Eredeti hang 1. 0/Francia hang 1. 0
Francia felirat
Személyesen átvehető Pécsen, vagy posta, foxpost.

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 19:02 .

Pink,virágos pizsama felső,12-13 év - Jelenlegi ára: 500 Ft

Virágos pizsifelső, 12-13 év
Keveset használt, újszerű.
13% pamut, 87% poliester
Belül pamutos, nem fényes.
Mell: 48 cm
Hossz: 58 cm
Derék: 48cm
Ujj: 53 cm
Ujja nyaktól: 66 cm
Váll: 40 cm
151g
204.  

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 17:50 .

Kindertojás kinder tojás figura - Jelenlegi ára: 100 Ft

   Kindertojás eladó.
   Szavatossága 2018 októberben járt le!
   Tehát nem enni, hanem bontogatni ajánlott!!!
   Plusz adok mellé egy sárkányos figurát. Mozog a szárnya.
                          „ SkyRace Jojo” figura.
Személyes átadás. VIII. ker., XIV. ker.   (Postázás esetleg más termékkel együtt. )
Garancia nincs.


Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 16:38 .

Anyagában csillogós ünnepi ruha 9-10 év - Jelenlegi ára: 900 Ft

Helyhiány miatt kiárusítás!
9-10 évesre, pörgős ruha. Anyaga 67% pamut, 33% poliészter, nyúlik. Hossza 80 cm, szélessége 2x38 cm, ujja nyaktól 49 cm, belső ujja 31 cm.
Személyes átvétel Óbudán.


Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 15:21 .

ZAPF MAGGIE RAGGIE Baba és hátizsák egyben 40 cm - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

ZAPF MAGGIE RAGGIE baba figurás hátizsák , zippes 17x15 cm-es pakolórésszel . a pántok állíthatók.  

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 14:02 .

Gyönyörű ,nőies blézer 48 - Jelenlegi ára: 2 500 Ft


A fényképekhez képest a termék színeiben árnyalatbeli különbségek előfordulnak
A blúz adatai:
ZS/5
Zsebei nincsenek megnyitva
Címkéje szerinti méretjelzése:   48
A termék mosást igényel.
Súlya csomagolás nélkül: 630 g
Szép napot kívánok! : )


Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 12:53 .

kerékpár homlokcső embléma - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Eladó R 26-os embléma nanyon szép állapotban, a szegecsek is megvannak kb. 60. as évekbeli Magyar kerékpárrol!

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 11:38 .

2021. február 27., szombat

Steam Mop Kiwi 1300W 350 ml Fehér - Jelenlegi ára: 23 429 Ft

Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amelyek megkönnyítik az életedet, vásárolj Steam Mop Kiwi 1300W 350 ml Fehérterméket a legjobb áron!
Kapacitás: 350 mlTeljesítmény: 1300 WForgatás: 180? Szín: Fehér


Jelenlegi ára: 23 429 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 10:21 .

BARBIE FAIRYTOPIA FÜGGESZTHETŐ JÁTÉKTÁROLÓ 30CM ÁTMÉRŐJŰ 125 cm**LEÁRAZÁS!!!! - Jelenlegi ára: 2 990 Ft


Barbie mintás függeszthető csajos hálós játék tároló. 30cm átmérőjű. A felakasztó egyik része varrást igényel. 4 nagy rekesz. egy rekesz hálós, egy rekesz mintás mint a képen 125cm.
Sok száz minőségi termékem közül válogathatsz több méretben: )

Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 09:08 .

Ruca Fighter zsákolókesztyű nyitott - Jelenlegi ára: 6 995 Ft

Kiváló minőségű és strapabíró marhabőrből készült Ruca Fighter nyitott ujjas zsákoló kesztyű. Többféle méretben kapható.
Választható színek és méretek:
piros: S, M, L, XL
fekete: S, M, XL
Ha a termék átvétele vagy postázása sürgős, tehát adott dátumra kell (pl. születésnapra, utazás előtt, stb. ), leütés előtt kérem érdeklődjön, mert ha a raktárkészlet elfogyott, lehet hogy várni kell rá kb. 1-2 hétig.

Jelenlegi ára: 6 995 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 07:50 .

Arctisztító Detox Mádara (75 g) MOST 5933 HELYETT 3068 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 3 068 Ft

A Arctisztító Detox Mádara (75 g) egy exkluzív, minőségi testápolási termék. Ha a legjobb személyi higiéniás termékeket keresed, pontosan a 100 %- ban eredeti Mádara termékekre van szükséged.
Nem: UnisexKapacitás: 75 gTípus: Szappan


Jelenlegi ára: 3 068 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 06:32 .

Audi A4 A6 Skoda SuperB VW Passat lengőkar szett 24,5mm kónusz 21502 FEBI - Jelenlegi ára: 86 000 Ft

Komplett első futómű felújító készlet
Tartalma: 8db Lengőkar + 2db stabilizátor pálca + 2db külső kormányösszekötő gömbfej + csavarok
Gyártó: 21502 FEBI
Beszerzési idő: 1 munkanap
Új alkatrész
24, 5mm kónuszméret
Felhasználható:
Audi A4 B5 (Saloon / Sedan / Avant ) - 11. 1994 - 09. 2001
Audi A6 C5 (Saloon / Sedan / Avant / Estate ) - 08. 1997 - 06. 2001
Audi A6 C5 (Saloon / Sedan / Avant / Estate ) - 06. 2001 - 04. 2004
Skoda SuperB 12. 2001 - 2008
VW Passat B5 (Saloon / Sedan / Variant ) - 10. 1996 - 08. 2000
VW Passat B5 (Saloon / Sedan / Variant) - 09. 2000 - 03. 2005
Váltó cikkszámok:   Ruville 935749S, 935707S; Moog VO-RK-5000, VO-RK-5001; Swag 30 92 1502; 1160500029/HD MEYLE, 1160500039/HD MEYLE; FEBI 21502
Gyári számok: 8D0498998, 8D0 498 998, 8D0 498 998 S1(Audi, Skoda, VW);

Jelenlegi ára: 86 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 03:38 .

Bosch Professional Akkus ütvecsavarozó 12 V Lítiumion - Jelenlegi ára: 61 550 Ft

 GDS 12V-115 újratölthető, vezeték nélküli kartondoboz
12 V/ Lítiumion akku
Csavar ? (max. ) M4-M12
Forgatónyomaték fokozatok 2
Jellemzők: 100% -kal hosszabb élettartam a kefe nélküli EC motor technológiának és az optimalizált ütési mechanizmusnak köszönhetően
Ez a szöveg gépi fordítással készült.
Műszaki adatok: Csavar ? (max. ): M4-M12 ? Elem-/akkutechnológia: Lítiumion ? Feszültség: 12 V ? Forgatónyomaték fokozatok: 2 ? Méret, hossz: 330 mm ? Méret, magasság: 77 mm ? Méret, szélesség: 215 mm ? Szerszámbefogó: 3/8" (10 mm), külső négylap ? Súly: 0. 9 kg ? Súly, megjegyzés: Akkuval ? Termék típus: Akkus ütvecsavarozó ? Tápellátás: Akkuról üzemeltetett ? Vele szállított akkuk száma: 0 ? Üresjárati fordulat: (1. /2. Szakasz: 0-1200 / 2600 fordulat/perc ? Ütésszám: 0-3100 /perc
Szállítás tartalma: GDS 12V-115 újratölthető, vezeték nélküli kartondoboz
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #454665


Jelenlegi ára: 61 550 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 04:08 .

Samsonite Öltönytáska - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Eladó a képen látható Samsonite Öltönytáska (a Samsonite X-Blade előtti terméke).
Férfi öltönyök vagy női kosztumök, egész ruhák, kabátok, stb. gyűrődésmentes szállításához, legfőképpen utazások alkalmával.
A táskát 1-2 alkalommal használtam, ezért hibátlan, újszerű állapotú.
Kihasználatlanság miatt adnám el.

Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 02:50 .

925-ös sterling ezüst ékszerkellék: láncvég + kapocs ELK K+V 07-3,2 - Jelenlegi ára: 2 150 Ft


925-ös valódi  ezüst (bevizsgált)
láncvég kapoccsal, ezüsthuzalhoz, bőrhöz, kaucsukhoz.
3-3, 2mm-es bőrhöz, kaucsukhoz.
1db/csomag
Az ezüst  valódiságára garanciát vállalok.
Mi is az a Sterling ezüst?
(925)
A Sterling (törvényes finomságú, teljes értékű, valódi) ezüst 92, 5%-ban tartalmaz ezüstöt, és 7, 5%-ban valamilyen más fémet, rendszerint rezet.
A Sterling ezüst húzószilárdsága majdnem kétszerese, keménysége több mint kétszerese a tiszta ezüstnek.
Hogyan bánjon a Sterling ezüsttel?
Az ezüst sem alacsony, sem magas hőmérsékleten gyakorlatilag nem oxidálódik. Az ezüsttárgyakon látható feketés-szürke elszíneződés nem oxid, hanem az ezüst kénnel alkotott vegyülete. A városok levegője egyre több kénvegyületet tartalmaz, amely az ezüsttel nedvesség hatására ezüst-szulfidot(Ag2S) alkot. Ezért a tárgy felületén előbb barna később koromfekete bevonat keletkezik. Ez a réteg a kereskedelemben kapható ezüsttisztító folyadékkal eltávolítható.
Hogy sokáig megmaradjon az ezüst ékszer újszerű állapota, és időben megakadályozza a vastagabb ezüst-szulfid réteg kialakulását törölgesd rendszeresen karcolásmentes, puha anyagból készült, ezüsttisztító kendővel.
Figyelem!
Az ezüsttisztító folyadékot csak kő vagy gyöngy nélküli, nem antikolt ékszerek, tárgyak tisztítására használd!
A szappanos víz szintén segít megőrizni az ékszer szépségét, de azt soha ne felejtsd el, hogy a szárazra törlésnél semmiképp ne használjunk papírtörölközőt vagy papír zsebkendőt, csakis lágy, puha ruhát.
Ne vidd termálvízbe, mert az ékszeren azonnal ezüst-szulfid bevonat képződik.
Ha nem viseled ezüstékszereidet, tárold légmentesen zárt, száraz helyen. Önzáró tasak, vagy egy erszény kiválóan alkalmas erre a célra. Ez segít megőrizni ékszereid csillogását és még csak véletlenül sem karcolja őket semmilyen más tárgy.
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára


Jelenlegi ára: 2 150 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 00:50 .

RAFAT - Gyapjú PERZSA szőnyeg - Tisztítva, 80 x 157 cm - Jelenlegi ára: 7 500 Ft

 
RAFAT - Gépi csomózású gyapjú PERZSA szőnyeg, tisztítva, portalanítva, jó állapotban, viszonylag vékony, kellemesen puha bolyhozással.
A hátoldali visszahajtás szélén, van egy pici hibája a szőnyegnek (utolsó kép), ebből semmi nem látszik a szőnyeg színén és ettől eltekintve nagyon jó állapotú.
A szőnyeg további tisztítást nem igényel, azonnal használható.
 
Mérete: 80 x 157 cm
Anyaga: 100% Gyapjú bolyhozás
 
* * *
Kérem tekintse meg további termékeimet is, folyamatosan bővülő árukészlet, elsősorban tradicionális keleti kézi csomózású szőnyegekből, több méretben, különböző csomózási technikákkal, legtöbb esetben természetes (gyapjú, len, pamut) anyagokból.
Minden szőnyeg, portalanítva és samponozva kerül értékesítésre.
* * *

Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 23:38 .

Bevásárló kocsi, 4 kerekű (Kód: 3847) - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Bevásárló kocsi, 4 kerekű.
Puha, állítható fogantyú.
Eltávolítható, vízálló zsákkal.
Méretek: 95 x 54 x 54 cm
Értékcsökkent, másodlagos értékesítés - szállításból eredő karc lehet a terméken.
(Kód: 3847)

Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 23:08 .

Kenwood rúdmixer-ingyenes szállítás - Jelenlegi ára: 28 000 Ft

A termék eredeti, bontatlan csomagolásban várja új gazdáját.
Közel egy év garancia jár hozzá.
A Kenwood HDX 750 Botmixer divatos, dizájnjának köszönhetően garantáltan konyhája éke lesz! Kiváló teljesítményű, 800 W-os motorral szerelték fel, aminek köszönhetően halk és kiválóan működik.
TriBlade pengéjének hála könnyűszerrel kever, pürésít és aprít. Ízletes salátaöntetek, mártások és szószok készíthetőek el a segítségével. Nem fröcsög, így működés közben nem piszkítja be a konyháját.
A mixerszár rozsdamentes acélból készült, ezért íztelen és nem színezi be az ételeit. Mosogatógépben mosható. Az Ön konyhájából sem hiányozhat!
A botmixert Triblade pengékkel látták el, mely biztosítja a gyorsabb tisztább és könnyebb keverést.
A készülék 5 sebesség változattal, illetve egy nagy teljesítményű 800W-os motorral rendelkezik, amelyek a hosszú élettartamot biztosítják.

Jelenlegi ára: 28 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 21:53 .

Samsung AB423643CU Battery 850 mAh Li-Ion Forever akkumulátor - Jelenlegi ára: 499 Ft

Samsung AB423643CU Battery 850 mAh Li-Ion Forever akkumulátor
Samsung SGH-D830
Samsung SGH-D838
Samsung SGH-E840
Samsung SGH-U100
Samsung SGH-U600
Samsung SGH-U608
Samsung SGH-X820
Samsung SGH-X8286
1 hét garancia
ERNOY pénzvisszafizetési garancia
Több mint egy évtizede a TeszVesz-en
Az összes tételt a szállítás előtt ellenőrizzük. Célunk, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk, és ha nem vagy 100% -ban boldog, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk, mielőtt visszajelzést küldene. Nagyon köszönöm, hogy minket választott.


Jelenlegi ára: 499 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 20:38 .

Gyermek bili és WC. szűkítő ELADÓ! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Sziasztok!
Saját termékeimet szeretném eladni a vatera piacán! Amennyiben kérdésed van, szívesen válaszolok rá.
A termék postázása ajánlottan vagy személyesen történik.
cm-ben megadott méréseimet figyeld!
Ha van időd nézz körül a többi termékeim között is!
Sokféle termék eladásával foglalkozom,: babaruha, gyerek - felnőtt ruhákkal, könyvekkel, porcelánnal, régi tárgyakkal, stb.
gyermek bili és wc. szűkítő egyben eladó! Philippo márka, használt, de jó állapotban vannak.

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 19:21 .

New Generation 152-es farmer rövidnadrág - Jelenlegi ára: 500 Ft

Megkímélt, a képeken látható állapotbam lévő nadrág


Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 17:38 .

Kenyérpirító - Moulinex 1100W (1.) - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Készletkisöprés, minden FIX áras termékre -50%! A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot).
Kenyérpirító - Moulinex 1100W (1. )
használt,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.


Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 17:02 .

Rövidujjú csomag, 9-12 hós, 74-80as, felső, rövidujjú, rövid ujjú, baba ruha, babaruha, póló - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Beleírt méret: 9-12 mths és a képen láthatóak,
74-80as méretnek felel meg

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 15:50 .

GARDENA Keréktisztító kefe 4030-20 - Jelenlegi ára: 7 500 Ft

GARDENA Keréktisztító kefe 4030-20?? A kerekeket szennyeződéstől és fűtől tisztán tartja
A könnyen összeszerelhető keréktisztító kefékkel a SILENO city fűnyíró kerekei tisztán tarthatók, különösen nedves környezetben.

Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 14:32 .

80as karácsonyi talpas pizsama - Jelenlegi ára: 1 250 Ft

Személyes átvétel XV. ker Rákospalotán vagy szállítás a vevő terhére.

Jelenlegi ára: 1 250 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 12:44 .

Szépséges BELLE hercegnős DISNEY póló , 6-7 év , 122 - Jelenlegi ára: 900 Ft


Szépséges  BELLE hercegnős DISNEY póló   .
Hibátlan ,   újszerű .
Mérete :  6-7 év , 122 
Hossza : 45 cm
Szélessége hónaljnál : 35 cm 
 

Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 12:02 .

2021. február 26., péntek

Elizabeth Adler: Barcelonából szeretettel - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Eladó Elizabeth Adler Barcelonából szeretettel című regénye jó állapotban 1600 Ft-ért.
 
Bibi Fortunatát, a menő énekest, színésznőt és celebet sokan csodálták és irigyelték a városban.
Aztán egy napon letartóztatták; kedvese és annak új szeretője - aki egyébként Bibi legjobb barátnője volt - meggyilkolásával gyanúsították. Bibi a hírek szalagcímeiben szerepelt, menedzsere álmodni sem mert volna ilyen hírverésről? A rendőrség azonban nem talált bizonyítékot, így szabadon engedték Bibit. Ám a meghurcolt egykori sztárt továbbra sem hagyta nyugodni a gyilkosság vádja. Barcelonába utazott, ahol nyoma veszett.
Bibi lánya a híres nyomozópáros, Mac Reilly és Sunny Alvarez segítségét kéri, ők pedig nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy minden veszélyt vállalva megoldják a rejtélyes ügyet.
Ki ölte meg Bibi szerelmét és annak szeretőjét? Ki akarta gyanúba keverni a nőt? És ki hívogatja őket Barcelonából?
Sunny és Mac ezúttal is botrányok, izgalmak és veszélyek közepette nyomoz, és a szövevényes bűnügy szálai Hollywood dombjaitól egészen Barcelonáig vezetnek.
 
Előre utalás után a könyvet a kiválasztott módon küldöm.  Személyes átvételre előzetes egyeztetés után az Örs vezér terén vagy a Bosnyák téren van lehetőség.  

Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 10:50 .

Pandora gyöngy, sharm, fityegő ME-S08 - Jelenlegi ára: 500 Ft


Pandora gyöngy, sharm, fityegő
A szállítás 5000 Ft feletti vásárlásnál INGYENES.
További kedvezmény:
10. 000, -Ft feletti vásárlásnál -5%,
20. 000, -Ft felett 10 % kedvezmény


Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 09:32 .

Gyöngy, szív akril 15 x 15 x 4 mm, 10 db - Jelenlegi ára: 150 Ft

A képen látható gyöngyökből ékszereket készíthetsz.
10 db.
Szín: mindig a képen látható színt kínálom eladásra


Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 08:21 .

Fűzhető FIMO Hawaii virág - türkiz, 23-25 mm (2556) - Jelenlegi ára: 100 Ft

FIMO süthető gyurmából készült, fűzhető virág. Átmérője 23 - 25 mm.  
Az ár egy darabra vonatkozik.


Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 07:08 .

Kaucsuk Ezüst Karlánc Eladó Vagy Csere Is ÁRZUHANÁS !!! - Jelenlegi ára: 14 999 Ft

TEGYEN AJÁNLATOT !  
50. 000ft Helyett Most Csak 14. 999ft
MÁR CSAK A KARLÁNC VAN MEG ÉS 14. 999FT !!!!! !!
Üdv !
Eladó vált 925% ezüstből készült kaucsuk  karlánc ,  
szép mutatós modern,  és igényes ékszer amely hibátlan állapotú !
Karlánc mérete : 23 cm
Össz Suly : 15g
MAGYAR FÉMJELES !
Csere is érdekel sok minden bármit meghallgatok ,   várom az ajánlatokat !
Csere Ár Több !
Alku nélkül INGYEN posta !  
Nézze meg a többi termékeimet is !  
Több termékem vásárlása esetén,  egyedi árajánlat !  

Jelenlegi ára: 14 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 05:53 .

Univerzális Tablet Tok NGS CLUBPLUSRED 9-10" Piros MOST 8002 HELYETT 6328 Ft-ért!" - Jelenlegi ára: 6 328 Ft


EAN:
8435430610963
Gyártó:
NGS
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Univerzális Tablet Tok NGS CLUBPLUSRED 9-10" Piros-et verhetetlen áron. NGS Club Red Plus, Oldalra nyíló, Univerzális, 25, 4 cm (10"), Szürke, VörösKompatibilis: 9"-10"Kivitelezés: SlimSzín: PirosMax. kompatibilis képernyőméret: 25, 4 cm (10")Tok típusa: Oldalra nyílóTermék színe: Szürke, VörösMárka kompatibilitás: UniverzálisBluetooth: NincsVédelmi jellemzők: KarcolásállóBeépített hangszóró(k): NincsTartó beállítás: IgenZárás típusa: MágnesIntegrált kapcsoló: NincsBillentyűzet: NincsBeépített akkumulátor: NincsMennyiség: 1Csomagolás szélessége: 30 mmCsomagolás mélysége: 210 mmCsomagolás magassága: 280 mmCsomagolás tömege: 320 gRaklaponkénti mennyiség: 400 dB"

Jelenlegi ára: 6 328 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 04:44 .

Férfi rövid ujjú póló Real Madrid Adidas - Jelenlegi ára: 24 067 Ft


EAN:
4061612912491
Gyártó:
Adidas
Maradj formában, és fedezd fel a szektor újdonságait, hogy a legjobb garancia kíséretében sportolhass! Vásárolj Férfi rövid ujjú póló Real Madrid Adidasterméket a legjobb áron, és élvezd az egészséges élet nyújtotta előnyöket!
Nem: MenÖsszetétel: PamutPoliészter

Jelenlegi ára: 24 067 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 03:32 .

1db Acél motor kerékpár robogó lakat zár 2db kulccsal 1.5m 22mm vastag választható színben - Jelenlegi ára: 2 112 Ft

Acél motor kerékpár robogó lakat zár 2db kulccsal (22mm vastag választható színben)
Az aukció 1db választott színűre vonatkozik, a képen 3db látható ( kék piros szürke )
Kérlek csak akkor vedd meg ha bármelyik szín megfelel, ha fontos a szín kérlek vásárlás előtt kérdezz 
és csak utána vedd meg.
vadonat új, garival
raktárról azonnal (a készlet erejéig) !!
 
Személyes átvétel: Bp (I. ker Attila út Nyugati DunaPlaza M3-as bevezető Keleti Allee Europark Lurdy Mammut Pólus Aréna ) Fót Dunakeszi Felső göd Sződliget az általam javasolt időpontban, amennyiben ez nem megfelelő akkor postával vagy csomagautomatába tudom küldeni
(utánvéttel csak legalább 10 pozitív és 95% feletti értékeléssel rendelkező vásárlóknak tudok küldeni)


Jelenlegi ára: 2 112 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 01:44 .

Lara Croft Tomb Raider Legend PC Számítógépes játék Ritka - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Eladó Tomb Raider legend PC játék, nagyon szép állapotban. Megvan a kézikönyve, újszerű!  
Személyes átvétel Kapuváron, vagy szükség esetén postázom.
Vannak még eladó játékaim, a többi hirdetésem között megtalálhatók.

Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 01:02 .

0Q448 Nagyméretű Herendi Viktória bonbonier - Jelenlegi ára: 34 000 Ft

Hibátlan állapotú, dús Viktória mintával és plasztikus rózsákkal díszített, nagyméretű Herendi porcelán bonbonier.
Alján kék Herendi jelzés:
HEREND HUNGARY
Mélynyomással:
HEREND
Formaszám:
6000/VBO
Aranyozása is kopásmentes, azonnal ajándékozható állapotban van. Szélesség: 12. 5 cmMagasság: 12 cmSúly: 0. 42 kg
Termékeim között több Herendi porcelán bonbonier található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több Herendi porcelán található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több Viktória mintás porcelán található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( gyűrűtartó ékszertartó ékszer tartó gyűrű tartó ékszer ékszer tartó ékszeres )

Jelenlegi ára: 34 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 23:47 .

Kutya ruha zöld/kék tépőzáras vízhatlan puha meleg polár kis termetű kutyákra - Jelenlegi ára: 2 900 Ft


Eladó a képeken látható kutya ruha.
Kívül kék, vízhatlan anyagból.
Belül zöld, puha, meleg, polár anyagból.
Hasán és nyakánál 1-1 tépőzárral záródik.
Kistermetű kutyákra! (Egy mopsz volt a minta... )
Szép, új állapotban!
Vásárlással, személyes átvétellel kapcsolatos egyéb részletek a Saját/Ismerj meg oldalamon! ITT
Kérlek olvasd el a leírtakat, segítségedre lehetnek a döntésben.
Ha időd engedi, nézz szét a többi aukcióm között is! ITT


Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 22:32 .

Kutyátlanok kíméljenek,eredeti szinkronos dvd - Jelenlegi ára: 700 Ft

Eredeti, nem másolt, szép állapotú szinkronos dvd magángyűjteményből.
 
Kutyátlanok kíméljenek
Magyar 5. 1 hang és felirat
(Diane Lane, John Cusack)
 
 
Kutyátlanok kíméljenek
(Must Love Dogs)
 
 
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 2005 
rendező:  Gary David Goldberg
író:  Claire Cook
forgatókönyvíró:  Gary David Goldberg
operatőr:  John Bailey
zene:  Craig Armstrong,  Susie Suh,  Vinnie Zummo
producer:  Gary David Goldberg,  Jennifer Todd,  Suzanne Todd
látványtervező:  Naomi Shohan
vágó:  Roger Bondelli,  Eric A. Sears
szereplő(k):  
Diane Lane (Sarah)
Elizabeth Perkins (Carol)
John Cusack (Jake)
Dermot Mulroney (Bob)
Christopher Plummer (Bill)
Ali Hillis (Christine)
Bobby Coleman (Austin)
Stockard Channing (Dolly)
Michael Spound (Eric)
A harmincas éveiben járó Sarah nyolc hónapja vált el. A családja segíteni akar neki partnert keríteni. A testvérei, Carol és Christine a nővérük nevében társkereső hirdetést ad föl a világhálón: "Érzéki, de az érzelmekre is sokat adó, vonzó és életvidám elvált nő társat keres, akivel megoszthatná a csillagfényes éjszakák magányát. Kutyátlanok kíméljenek! " A sok fura figura közül az egyetlen szóba jöhető esélyes Jake, a félszeg hajóépítő. Ám váratlanul felbukkan Sarah egyik tanítványának frissen elvált édesapja. Bob sármos, kiegyensúlyozott és minden szempontból tökéletesnek tűnik.
 
Személyes átvétel kizárólag a lakcímemen, Gyálon, előre egyeztetett időpontban, hétköznap 18. 00 után, hétvégén pedig 15. 00 után, ettől eltérni NEM áll módomban !
Kizárólag ajánlottan postázok!
Utánvéttel nem küldök semmit és minden esetben a banki jóváírást követően postázok hetente kétszer, bemásolt banki igazolást nem fogadok el!
A postázás hétfő és szerdai napon történik.
Ez úgy néz ki, hogy a hétfő-kedd banki zárásig beérkező utalásokat kedden este csomagolom és szerdán adom fel, a szerda-csütörtök-pénteki utalásokat pedig a hétvégén csomagolom és hétfőn adom fel.
Minden beérkezett utalást értékeléssel jelzem, ezért külön emailt nem tudok írni, de az értékelés szövegében minden fontos információ megtalálható!
A postaköltség mindig az aktuális postai díjak szerint történik, ez megtalálható a szállítási opciók fül alatt.
Természetesen több termék együttes vásárlása esetén a postaköltség változhat, erről kérem egyeztessünk a félreértések elkerülése miatt még a licitálás előtt!
Minden jogdíjas termékem eredeti és minden általam eladott áruról nyugtát, számlát adok!
Remélem, hogy mindennel elégedett leszel (lesz) és legközelebb is kötünk sikeres üzletet !
Üdvözlettel :
vaterabolt


Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 20:44 .

Brachychiton acerifolius. Juharlevelű lángfa. - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

Több éves Brachychiton Acerifolius /lángfa / eladó. Ausztrál, örökzökd  növény. Télen teleltetést igényel. Visszavágni nem szabad. Ősz végén mikor téli helyére kerül, alsó leveleit ledobja. Még nem virágzott.
Növény magasság ; 210 cm. Szélessége 80 cm. Cserép 29x25 cm


Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 20:08 .

KOMÁR LÁSZLÓ ORSZÁGUTAK CSILLAGA 2002+ ILLÉS AMIKOR ÉN MÉG KISSRÁC VOLTAM PAPIRTOKOS SZÖRÉNYI BRÓDY - Jelenlegi ára: 22

CSAK EGYBEN ELADÓK! NEM EGYENÉRTÉKŰ LEMEZEK, MEGFELELŐ AJÁNLATÉRT MEGBONTOM! SZEMÉLYES ÁTVÉTEL, ÉS AJÁNLOTT POSTA LEHETSÉGES, FUTÁR NEM!
KOMÁR LÁSZLÓ ORSZÁGUTAK CSILLAGA 2002..  
+ ILLÉS AMIKOR ÉN MÉG KISSRÁC VOLTAM PAPIRTOKOS. 2014.
KÉREM TEKINTSÉK MEG A TÖBBI TERMÉKEM IS.

Jelenlegi ára: 22 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 18:56 .

Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások I-III. (*09) - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások I-III.
                                                          
A megrendelt könyvek a rendelést követően azonnal átvehetők budapesti antikváriumunkban a bolt nyitvatartási idejében, vagy kiszállítjuk Önnek a Szállítási és garanciális fül alatt részletezett feltételek mellett.

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 17:38 .

iphone 5s bontott gyári kijelző - Jelenlegi ára: 3 000 Ft


Eladó egy bontott, gyári iphone 5s kijelző.
Az üveg repedt, a touch és az lcd sértetlen.
Tehát esztétikailag csúnya, működésileg hibátlan.
Egy üvegfólia van rajta.
Akinek hirtelen és olcsón kell,
az még sokáig tudja használni : -)
A kijelzőn rajta van még a kamera, szenzorok,
és a hangszóró, tehát könnyen cserélhető : -)
Miskolcon személyes átvétel megoldható.

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 13:38 .

HELLOWEEN BETTER THAN RAW expanded edition CD ÚJ gyári bontatlan - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

2017. JANUÁR 1. -TŐL, A POSTA LEVÉL / AJÁNLOTT LEVÉL SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEINEK SAJNÁLATOS MÓDOSÍTÁSAI MIATT, 1 BORÍTÉKBAN MAXIMUM CSAK 2DB. NORMÁL TOK MÉRETŰ CD-T, VAGY CSAK 2DB. NORMÁL TOK MÉRETŰ DVD-T TUDOK KÜLDENI AJÁNLOTT LEVÉLKÉNT, EZEKET IS CSAK EGYMÁS MELLÉ FEKTETVE, ÉS NEM EGYMÁSRA HELYEZVE, MINT EDDIG,  ÍGY AMI ETTŐL TÖBB, VAGY NAGYOBB MÉRETŰ, MÁR CSAK CSOMAGKÉNT POSTÁZHATÓ,  EZÉRT KÉREM LEÜTÉS ELŐTT EGYEZTESSÜNK 3-4 DB. -OS VÁSÁRLÁS ESETÉN, ETTŐL TÖBB LEÜTÉSE ESETÉN NEM SZÜKSÉGES, AZOK EDDIG IS CSOMAGKÉNT MENTEK, MERT ÍGY GAZDASÁGOSABB!!
ÚJ, GYÁRILAG CSOMAGOLT, BONTATLAN!
A termék garantáltan eredeti! További információk, a hátoldalról készült fotón láthatók. Bármilyen egyéb kérdésre készséggel válaszolok.
Szállítási, garanciális feltételekről adott menüpontban olvashatsz, és kérlek OLVASD IS EL!
Minden termékemet boltban is árulom, ezért a meglétükre is érdemes rákérdezni vásárlás előtt.
Nem mindegyik celofános, egyrészt a kiadók sem celofánoznak mindent, másrészt a boltban, a lopások megelőzése érdekében, a tokok, és a lemezek külön vannak kezelve. A csomagolatlan tokokon előfordulhatnak hajszálkarcolások -NEM REPEDÉSEK-, és kevés ujjlenyomat, de csakis esztétikailag is elfogadható állapotú terméket árulok. A lemezekre ezek az állítások természetesen nem vonatkoznak! A celofános gyári csomagolást minden esetben jelzem. Kérem ezt is figyelembe venni vásárlás előtt! Itt jegyzem meg, ha a vásárló hozzájárul, szeretnék minden csomagolt terméket is kibontani, és ellenőrizni postázás előtt, mert sajnos értek már kellemetlen meglepetések, az elmúlt évek során.
Folyamatosan töltök fel termékeket, érdemes körülnézni, oszlik a szállítási költség/db. Érdemes rákérdezni olyan termékekre is -ha érdekel-, amit nem hirdetek. -szerintem sosem érek a végére /sok ezer db. /-, de ha van, természetesen soron kívül feltöltöm!
Köszönöm az érdeklődést, a lehetséges vásárlást!

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 14:47 .

Samsung autós töltő! - Jelenlegi ára: 1 490 Ft


Samsung CAD300ABE autós töltő átalakított - fekete eladó!


Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 13:53 .

133/144 Fouganza lovagló felső - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

1-2 alkalommal használt, hibátlan, Decathlon-ban vásárolt lovagló felsőt kínálok megvásárlásra.
Hossz: 48 cm, mellb.: 35 cm, vállsz.: 27 cm, ujjh.: 46 cm.
Személyesen Veszprémben vagy Székesfehérváron lehet átvenni, illetve postázom a vásárló igényei szerint.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 12:44 .

Asus K55V kijelző szalagkábel - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Eladó a képeken látható jó állapotban .!
Ahogyan a képen látszik így eladó alkatrésznek!
Hibás alaplapos gépből bontott alkatrész.

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 11:32 .

2021. február 25., csütörtök

RÉGEBBI KARIB-TENGER KALÓZAI FIGURA: KANNIBÁL FŐNÖK (2006, DISNEY) 11 CM - Jelenlegi ára: 700 Ft


Eladó a fenti RÉGEBBI KARIB-TENGER KALÓZAI FIGURA: KANNIBÁL FŐNÖK. A 11 cm-es figura kép szerinti állapotú.
Eredeti Disney termék.
Feltételek:
- A vevő 1 héten belül kifizeti az aukció tárgyát.
- Leütés után alku nincs.
- Átvehető a Móricz Zsigmond körtérnél, a Gellért térnél, esetlegesen Kálvin térnél. Minden más esetben a Vaterafutár belföldi díjszabása szerinti árat kell megfizetnie a vevőnek. DPD, Fospost nem.
- Negatív visszajelzéssel rendelkező vaterások ne licitáljanak.
Ha elfogadod a feltételeket, rajta hát!


Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 09:53 .

86-os C&A Daesy pulóver. - Jelenlegi ára: 1 360 Ft

Keveset viselt szép állapotú.

Jelenlegi ára: 1 360 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 08:44 .

Aranyos farmer ruha / tunika + ajándék hímzett zsebű pulcsi 2-3 év 98 - Jelenlegi ára: 3 500 Ft


- A termékeket csak(! ) előreutalással és csak MPL futárszolgálattal tudom küldeni a szállítási feltételekben megjelőlt módon. A beállított szállítás alapdíja 1db termékre érvényes!
- Vakuval fényképezek, így ennek köszönhetően néha előfordul színárnyalatbeli eltérés a fotó és a valóság között. A közeli képek adják meg jobban a termék valódi szinét.
- A meghirdetett termékről igyekszem pontos leírást adni,  próbálok minél több képet készíteni,  az esetleges hibákról alapos tájékoztatást adni írásban és képekkel is, de még így is előfordulhat, hogy valamit nem veszek észre. Ezért, a félreértések elkerülése végett kérlek a  licitálás előtt kérdezz!
- Ujjhosszt mindig nyaktól, derékbőséget alaphelyzetben mérek és jelzem meddig nyúlik vagy ha állítható gumi van a benne.
A termékről:
1-2x használt, nagyon szép állapotban van. Vékonyabb farmer anyag, sokáig hordható tunikaként is.
+ Ajándék pulcsi (használt, az anyagából és a mosásból eredő bolyhosodáson kívűl egyébb kivetnivalót nem látok rajta).
Kérdezz bátran, szívesen válaszolok!

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 07:50 .

Rothmayer: Rakéta szputnyik, űrhajó - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

175 o.
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#66526 @ Rep 
kaalmaan_item_842018463_ repülő, űrhajó

Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 06:38 .

Xiaomi Poco F2 Pro kijelzővédő fólia 2 darab (Crystal/Antireflex HD) - Jelenlegi ára: 2 390 Ft

Xiaomi Poco F2 Pro kijelzővédő fólia 2 darab (Crystal/Antireflex HD)

Jelenlegi ára: 2 390 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 04:44 .

Óvodai tornazsák - Jelenlegi ára: 890 Ft


Tornazsák 47x34 cm-es.
Eleje-hátulja piros-zöld-sárga színű,
kockás mintázatú anyagból.
Tetején narancs színű anyagból kötővel zárható.
100% pamut anyagból.
Termék kódja: TZS 06
Kérem mielőtt leütné a terméket, érdeklődjön a megléte felől,
mivel a termék máshol is hirdetve van. Köszönjük
A szállítási opcióknál megadott összeg 251-500 gr-ig terjedő levél esetén értendő.
Az összeg a megvásárolt termék(ek) után egyeztetésre kerül, mivel a Postai
díjszabás a levél súlyától függ.
Több termék egyidejű megvásárlásánál a szállítási költség egyszeri díjas,
melynek összege itt is a levél súlyától függ.
Nézze meg többi termékeinket is. : )

Jelenlegi ára: 890 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 03:38 .

sárgaréz kínáló tál indiai 20 x 20 cm 0,7 kg - Jelenlegi ára: 2 390 Ft

Eladó a képek szerinti
indiai tál/kínáló:
virágmotívumos sárgaréz tál, alján 5746 pontozott jelzettel, 20x 20 cm, 4 cm magas, 0, 7 kg
Személyes átvétellel Budapesten, a XI. kerületben, az eladó által megjelölt helyszínen, egyidejű készpénzes fizetéssel, vagy háztól-házig Vaterafutárral, avagy a Vevő által meghatározott MPL PostaPontra vagy MPL csomagautomatába kézbesítéssel, a hatályos díjszabás alapján, előreutalással. A terméklapon megadott díj az általam ismert legutolsó adat, de mindig a hatályos MPL díjszabás az irányadó.
KÜLFÖLDRE NEM POSTÁZOK !

Jelenlegi ára: 2 390 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 02:44 .

Üveggyöngy 4 mm 33 cm - Jelenlegi ára: 230 Ft

Üveggyöngy 4 mm nagyságú.
A megadott ár 33 cm hosszú szál gyöngyre vonatkozik.
Mindig a képen látható színt kínálom eladásra!
Mnőségi gyöngy kedvező áron, 80 db
Minden termékem új, a kép a valós raktáron levő termékről készült, a képnél sötétebb színű a valóságban,


Jelenlegi ára: 230 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 01:47 .

“ A zsír titkos élete” c könyv %%%!!! - Jelenlegi ára: 800 Ft

Egyszer olvasott, szép állapotú. Eredeti ára: 3490 Ft. Győrben átvehető, postázom is.

Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 21:44 .

eredeti " THE NORTH FACE " ffi BICIKLIS,FUTÓ felső. M-es. - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

100% EREDETI " THE NORTH FACE  "  VAPOR WICK  FÉRFI TECHNIKAI 1/4 CIPZÁROS ÁLLÓ NYAKÚ  BICIKLIS, FUTÓ PÓLÓ. VÉKONY NYÁRI ANYAGÚ.    EURÓPAI MAGYAR  M-es.    CIPZÁR  MŰANYAG. 100% ÚJRAHASZNOSÍTOTT POLYESTER.  
KICSIT KARCSÚSÍTOTT SZABÁSÚ DE  SZINTE CSAK EGYENES.
GYÖNYÖRŰ SZÉP ÁLLAPOTÚ. A SZÁLA NINCS KIHÚZVA SEHOL.   HÁTÁN LENT 1DB CIPZÁROS ZSEB.
MÉRETEI , AZ ANYAG JÓL NYÚLIK  !!!!
MELL HÓNALJBAN: 56CM
TELJES HOSSZ: 70CM
UJJA HOSSZA NYAKVARRÁSTÓL: 40CM

Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 23:21 .

Blu-Ray csomag, négy film, német-angol nyelvűek - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Eladó négy darab Blu-Ray film!
Egy nagyobb csomag részeként jutottak hozzám, német nyelvterületről.
Mindegyik jó állapotú, karcmentes. Főleg német és angol nyelvűek.
Kívánságra részletesen is összeírom, melyiken mely nyelvek, ill. feliratok érhetőek el.
Ha csak egy kell, külön is eladóak. (600-1500 Ft/db)


Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 22:08 .

Szezám utcás TV játék gyerekeknek - ÚJ (A642.) - Jelenlegi ára: 4 990 Ft


Eladó a képen látható TV játék gyerekeknek.
Mérete: 8 cm magas
Állapotát a képek tükrözik, új.
Kérlek vedd figyelembe, hogy a termékek használtak, így apró folt, kopás előfordulhat rajtuk. A nagyobb hibákat próbálom jelezni. Ha esetleg valamit nem vettem észre, bátran szólj, s megbeszéljük : )!
A termékeket használat előtt tisztítani szükséges!!
 Kérdezz Bátran: ))
Pontos postaköltséget csomagolás után tudok mondani!!
Számlaszámom: 11732064-20064251 OTP Bank


Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 20:50 .

WOHLFART ZOLTÁN AZ ÚJHOLDAS NYÁRI NAPFORDULÓ POGÁNYKORI EMLÉKEI FELCSÍKON - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Állapota fotó szerint, lapok tiszták-épek, szép állapot
Személyes átadás Rákospalotán, később pontosítom, vagy szívesen postázom
Amennyiben más postázást szeretne, kérem írjon vásárlás előtt
bent

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 19:32 .

Új, címkés, XS-S-es, 36-os púder színű, Atmosphere alkalmi ruha - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Új, címkés, gyönyörű alkalmi ruha, állítható vállpánttal.
Beírt mérete 36.
Hossza 85 cm, mb 40-42 cm, db 33-35 cm.

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 18:21 .

Sony DSC - W130 újszerű, digitális ultrakompakt fényképezőgép - Jelenlegi ára: 8 750 Ft

  Eladó egy újszerű Sony DSC- W130 ultrakompakt digitális fényképezőgép, új ára: 64 e ft volt.
    Műszaki paraméterek a teljesség igénye nélkül:  
      -- masszív. formatervezett fém váz
      -- 8 Mp-s  Sony érzékelő
      -- 32 - 128 mm-es  Carl Zeiss Vario-Tessar zoomobjektív, 2, 8-as kezdő fényerővel
     --érzékenység: 100 - 3. 200
     --záridő: 1/2. 000 - 1 sec
     -- optikai kereső
     -- optikai stabilizátor
     -- 2, 5"-os szubpixeles LCD kijelző
     -- magyar nyelvű menü
     -- MemoryStick pro Duo mem. kártya
         Éles, színhelyes képeket és videókat készít.
         Csuklópánttal, Sony töltő + akkuval, tokkal és memóriakártyával adom.
         Ajándéknak is kiváló!


Jelenlegi ára: 8 750 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 17:08 .

ÚJ*** H&M pamuting fehér - lovas 34 - 36 - 38 - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

                                                                                               GARDRÓBÜRÍTÉS!!!
Folyamatosan töltöm fel, megunt, kinőtt, feleslegessé vált ruháimat, cipőimet, kiegészítőimet!! Nézz be folyamatos feltöltés                                                                                      alatt.... Köszönöm szépen : -)!!
  
Új, sosem viselt H&M pamuting fehér - lovas mintás, hossza elől 68 cm, hátul 71, 5-72cm
Mérete 34, 36-ra és kisebb 38-ra is ajánlom a mért adatok alapján...
100% cotton
Ugyanaz az ing az eladó, mint a feltöltött katalógusfotókon!!
                                                                                    Ha van még kérdésed írj bátran : -)!!  
                                                                  Postaköltség leütés után, mérés alapján pontosítandó!!
                                              Köszönöm szépen, hogy benéztél, kellemes vaterázást kívánok és szép napot : -)!!


Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 15:56 .

Okaidi ingtunika 8 év -126 cm - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Eladó a képen látható új Okaidi ingtunika 8 éves ( 126 cm) lánykára. Anyaga : 100% pamut. Méretei : - mellbőség : 74cm, - hossz : 68 cm, ujjhossz nyaktól mérve : 55 cm.
Köszönöm, hogy benéztél hozzám, kérlek nézd meg a többi termékemet is.

Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 14:44 .

Elképesztő kiárusítás! Jókai Mór - Mire megvénülünk (2 DVD) - Jelenlegi ára: 1 999 Ft

Elképesztő kiárusítás! Jókai Mór - Mire megvénülünk (2 DVD)

Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 13:21 .

Nyakpánt, kulcstartó többféle, új - Jelenlegi ára: 350 Ft

 MINŐSÉGI NYAKPÁNT ELADÓ.
- KIVÁLÓ MINŐSÉG
- SZÉP KIDOLGOZÁS
- EGYSZERŰ ÉS PRAKTIKUS A HASZNÁLAT
- 100 % ÚJ
- A TERMÉK POSTÁZÁSA AZONNAL
- A TERMÉK MINŐSÉGI ANYAGBÓL KÉSZÜLT KÉSZÜLT 
- AZ ÁR 1 DB-RA VONATKOZIK.  

Jelenlegi ára: 350 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 10:47 .

2021. február 24., szerda

Micron 240GB 2,5" SATA3 5300 Max MTFDDAK240TDT-1AW1ZABYY - Jelenlegi ára: 51 000 Ft

SATA III, 240GB, 2, 5", Write: 375MB/s, Read: 540MB/s, BOX, Magasság7mm

Jelenlegi ára: 51 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 11:02 .

122-es dínós fekete pamutfelső - Duck & Dodge - Jelenlegi ára: 990 Ft

122-es dínós fekete pamutfelső - Duck & Dodge 990-os áron
122-es dínós fekete pamutfelső - Duck & Dodge
 teljes hossz
50
 cm
 nyak-ujj
52
 cm
 szélesség
42
 cm


Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 09:47 .

JAWA 250 SZERSZÁMDOBOZ FEDÉL JOBB - Jelenlegi ára: 17 697 Ft

TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 353-36-100 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000132058

Jelenlegi ára: 17 697 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 08:32 .

Kézi és gépi kenyérsütés otthon - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó a képen látható  Kenyérsütés géppel otthon. Személyes átvétel vagy vatera futár postázás megbeszélés szerint.

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 06:44 .

George kisfiú rövidnadrág 6/12hó - Jelenlegi ára: 700 Ft

George pamutvászon kisfiú rövidnadrág, dereka gumis, zsebes, beleírt méret 6/12hó.
A feltüntetett postadíjak nem minden esetben pontosak, kérésre megadom a pontos postaköltséget vagy a vásárlás után email-en írom meg!! Ha rózsaszín csekken fizetnél kérlek jelezd vásárlás előtt. Személyes átadás III. ker. Csillaghegyen.
A napokban töltöm kicsi fiam kinőtt ruháit, cipőit,, nézz körbe hátha...: o)
Minden esetben figyeljétek a méret jelzés mellett az általam mért méreteket is!!!!! !!!
Mérésnél az ujját mindig nyaktól, a hosszt vállvarrástól mérem. Ruhacsomagoknál kérésre mérek!!
A ruhák használtak, igyekeztem mindent kimosva eltenni, de zsákban voltak tárolva a padláson, ezért egy alapos mosás rájuk fér.
Minden termékem átvehető személyesen: III. kerület(Csillaghegyen)ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN CSAK HÉTKÖZNAP, vagy AJÁNLOTT küldeményként/standard CSOMAGKÉNT postázom, CSAK A FELTÜNTETETT MÓDON POSTÁZOK!!!. A ruhák használtak, kivéve aminél jelzem, hogy új, ezért bolyhosság, mosható folt előfordulhat, ha valaminek hibája van jelzem és fotózom is. Általában mindent lemérek, de ha még szeretnél méreteket vagy kérdeznél valamit LICITÁLÁS/VÁSÁRLÁS ELŐTT, írj bátran, minden kérdésre nagyon szívesen válaszolok. Vásárlás után kérlek e-mail-en tartsuk a kapcsolatot mert telefonon nem mindig vagyok elérhető. Az áraim fixek ezért alkudozni, cserélni nem szeretnék. A postaköltséget a mindenkori díjszabás szerint adom meg.
Nézd meg a többi termékemet is, folyamatosan töltöm gyerkőceim kinőtt ruháit.

Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 06:02 .

Pamut bevásárlótáska barna - Jelenlegi ára: 2 590 Ft

Pamut bevásárlótáska barna

Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 04:47 .

Mikrósötö magnetron Toshiba 2M229H (DW1) - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Eladó a képeken látható müködö képes Toshiba 2M229H (DW1) tipusú mikrósütö magnetron.
Kép szerinti állapot.
MPL  házhoz 1325-Ft.
MPL posta pontra 1205-Ft.
MPL csomag automata 745-Ft.
FoxPost csomag automata 800-Ft.
Szállítási díj az érvényes díj szerint!

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 02:44 .

Stuntman Ignition Microsoft Xbox 360 eredeti játék konzol game - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

Eladó a képen látható Stuntman Ignition XBOX 360 játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/4
Füzet: nincs
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!


Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 01:53 .

Kutya körömvágó olló - Jelenlegi ára: 600 Ft

Teljesen új, körömvágó olló kutyáknak.

Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 01:02 .

HALÁLOS KÖZELLENSÉG 1.2. BLU-RAY (HAZAI KIADÁSOK) - Jelenlegi ára: 9 490 Ft


Gyűjteményemből eladók a fotókon látható kiadványok.  
(a képek az eladó termékekről készültek)!
Hibátlan, karcmentes állapotú BD-k.
Hazai kiadások,
Magyar szinkront és feliratot tartalmaznak!
 
A kínálatomban tálálható még néhány eladó Blu-ray film,
SACD, USA és Japán nyomású CD.
Ahogyan szelektálom a gyűjteményem, cserélgetek,
az eladó Blu-ray filmek illetve CD-k listája folyamatosan bővül/változik!
Igyekszem a termékeket mihamarabb feltölteni a vaterára.
Kérem tekintse meg a további kínálatomat!
CD katt IDE
Blu-ray katt IDE
  FONTOS:  
 Vásárlás előtt 
 kérem érdeklődjön a termék megléttéről,  
 mert máshol is hirdetem!   
Csere érdekel, ULTRA-HD filmre, Blu-ray filmre,
CD-re (USA, Japán nyomású CD, SHM-CD, Blu-spec CD, UHQCD, XRCD, stb).
Ami lényeges, hogy csakis hibátlan, karcmentes állapotú kiadványok érdekelnek!
 Személyes átvétel Salgótarján és környékén oldható meg, illetve több kiadvány vásárlása esetén Budapesten.  
A budapesti átvételt, vásárlás / licitálás előtt kérem egyeztetni!
Természetesen (előre utalást követően) postázom is a terméket a lehető legnagyobb körültekintést fordítva a biztonságos csomagolásra, hogy a termék ne sérüljön!
Bármi kérdése van, szívesen válaszolok.


Jelenlegi ára: 9 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 23:47 .

Mikrósütő magneteron M24FB-210A - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Eladó a képeken látható működö képes állapotú Galanz M24FB-210A mikrósütő magnetron.
Szállítás, Mpl házhoz 1325 Ft.
                  MPL csomagautomata 745 Ft.  
                   Foxpost csagautomata 700 Ft.  
Szállítási díj az érvényes díj szerint.

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 22:32 .

Onimusha: Warlords - Ps2 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


KÉRNÉM 5 NAPON BELÜL ÁTUTALNI AZ ÖSSZEGET
AMENNYIBEN NEM TÖRTÉNIK MEG ÚJRA INDUL A HIRDETÉS!!!!
ÖSSZEG BEÉRKEZÉSE UTÁN 3 NAPON BELÜL POSTÁZOM A TERMÉKET!!!
Postai kiszállítás (előre utalás után )
Személyes átvétel:   Budapest
Vásárlás előtt ha van kérdésed érdeklődj a játékkal kapcsolatban!!
Minden játékot borítékban, ajánlva postázom!


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 21:21 .

Új Asus Chromebook C523NA 15,6" FHD, Celeron N3350, 8GB, 64GB eMMC Ingyen Posta! - Jelenlegi ára: 89 990 Ft

Új Asus Chromebook C523NA 15, 6" FHD, Celeron N3350, 8GB, 64GB eMMC
A notebookon a Chrome OS operációs rendszeren fut, a Google operációs rendszere. Másodpercek alatt betölt a rendszer, beépített vírusvédelemmel rendelkezik, automatikusan frissül.
Az összes Google-alkalmazás alapértelmezésben megtalálható minden Chromebookon. Elsődleges előnyük, hogy segítségükkel teljes mértékben ki tudjuk használni az internet lehetőségeit.
Chromebook-okon alapértelmezett módon elérhető a Google Play Store, ezáltal pedig rengeteg androidos alkalmazás is, melyek mind kompatibilisek ezekkel a gépekkel.
Dolgozhatunk Office programokkal, Photoshop-al, videószerkesztő programokkal.
Nincs szükség sok tárhelyre, hardver kombinációja a felhő-szolgáltatásokra is tud támaszkodni online tárhelyet biztosítva. A rendszer karbantartása, frissítése nem igényel semmilyen felhasználói beavatkozást, nincs adatvesztés.
Bővíthető MicroSD kártyával.
Érintőkijelzős!
15, 6" FullHD LED érintőkijelző
Intel Celeron N3350 (up to 2. 4GHz), 2mag, 4szál
Intel HD Graphics 500
8GB RAM
64GB eMMC
2db USB 3. 1 Type C
2db USB 3. 1
micro SD olvasó
Bluetooth 4. 0
36x25x1, 6cm
1, 4kg
Chrome OS operácios rendszer (magyar nyelven)
Európai billentyűzet magyar kiosztással, minden a helyén van.
Gyári dobozában, gyári töltőjével.
Gyártói jótállás vége: 2021. 05. 26.
Bolti ára: 173. 000 Ft (481 euro)


Jelenlegi ára: 89 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 20:02 .

Maxi Cosi Pebble hordozó - Jelenlegi ára: 35 000 Ft

Eladó sorba került Maxi-Cosi Pebble hordozónk, megkímélt állapotban.
Átvehető az I. kerületben, a Naphegyen.


Jelenlegi ára: 35 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 18:56 .

Összehajtható tárolós puff - RKT40050 - Jelenlegi ára: 25 480 Ft

Szállítási információkSzállítási idő: Azonnal vihető
Szállítási költség: A termék vételára már tartalmazza a szállítási költséget, mely 5. 490 FtMéretekSzélesség: 114 cm
Magasság: 38 cm
Mélység: 38 cm
JellemzőkTermékkategória: Puff és ülőke
Összeszerelés: Részben összeszerelten kapod
Csomagolás: Kartondoboz
Felhasználás: Gyerekszoba; Nappali
Igénybevétel: Otthoni felhasználásra tervezve
Garancia: 100% megbízható magyar garancia
Stílus: Modern
Huzat anyaga: Szövet borítás
Huzat: Nem levehető borítás
Karfa: Nincs karfa
Magasság: Fix magasság
Tároló: Van tárolós részTermékismertetőModern stílusú szövet borítású puff. Teteje levehető, így tárolásra is alkalmas. Barna színben raktárunkból azonnal viheted!

Jelenlegi ára: 25 480 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 17:38 .

Helyettesítő akku Samsung típ. SLB-1137D - Jelenlegi ára: 4 090 Ft

Helyettesítő akku Samsung típ. SLB-1137D
Feszültség: 3, 7V
Teljesítmény: 1100mAh/4, 1Wh
Típus: Li-Ion
Szín: Fekete
Méret: 45, 9mm x 33, 8mm x 6, 6mm
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
1. 70. SAM. 999. 16

Jelenlegi ára: 4 090 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 16:21 .

Üléshuzat Hyundai IX 20 (5 SZ) egyedi Forced Eco bőr kereszt varrással választható színekben - Jelenlegi ára: 34 000 Ft


Üléshuzatainkat egyedi megrendelések alapján gyártatjuk le, ami 3-4 hetet vesz igénybe. A gyártást követően kiküldik számunkra a kész termékeket. Ezután a lehető leghamarabb átadjuk partnerünknek kiszállításra. Így optimális esetben rendeléstől számítva 4-5 héten belül tudjuk kézbesíteni vevőinknek egyedi megrendelésüket. 20% előleg befizetése szükséges átvételig.
EGYEDI ÜLÉSHUZATOK
Egyedi gyártású üléshuzatok elkészítése során a legmagasabb minőségi követelményeket tartották szem előtt.
Kopás- és szakadásálló anyagból készülnek, erős varrással, amely azon túl, hogy esztétikailag is szép külsőt kölcsönöz a huzatoknak, a tartósságát is növeli.
Erősített részeknek köszönhetően a használatnak jobban kitett külső rész kíváló minőségű hasított textilbőr, standard bőrből vagy textilből készítik, a fejtámla anyaga pedig szövet, színe fekete.
Üléshuzataink többféle színben és anyagban elérhetőek, egyén ízlésük és autójuk stílusának megfelelően.
Színek kiválasztása a lentebb található legördülő menü segítségével történik.
A szett tartalma:
Két első üléshuzat
Huzat a hátsó ülésekhez
Fejtámlák huzatai (az előfordulások számától függően)
Kézi és rögzítő kampók
Az üléshuzatról bővebben:
Egyedi üléshuzatok - Nagy tartósság, szennyeződésekkel szembeni ellenállóság és könnyű karbantartás jellemzi. Az anyagokon megjelenő egyedi minták eredeti megjelenést kölcsönöznek.
Anyagminőség - termékünket rendkívüli kopásállóság jellemzi. Az anyag felépítése lehetővé teszi a huzatok jobb illeszkedését az eredeti kárpitozáshoz.
Külső réteg - Ellenáll a mechanikai sérüléseknek, felépítésének köszönhetően hosszan tartó védelmet nyújt a szennyeződésekkel szemben és könnyen tisztítható.
Erősítő hab - az ülésekhez tartozó burkolatok profilozásáért felelős. Ezenfelül megakadályozza a szövet gyűrődését és növeli a használat kényelmét.
Stabilizáló bélés - Megakadályozza a huzatok elmozdulását az üléseken, emellett megvédi és védi a mechanikai sérülésektől.
Antilallergén - nem feslenek és nem okoznak allergiás reakciókat. Biztonságosak a gyermekek számára.
AZ ANYAG FELÉPÍTÉSE
Biztonság mindenek fölött
A speciális varrás technológiának köszönhetően a felfújódó légpárnákat nem akadályozza az üléshuzat,
ezáltal megfelel a B28-as biztonsági tanusítványnak melyet minden üléshuzatunk megkapott.
.
Üléshuzat felszerelési útmutató itt:
https: //onlineautoo. hu/shop_ordered/97415/pic/uleshuzat-szett-triko-hasznalati-utmutato. pdf


Jelenlegi ára: 34 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 14:44 .

Bronz falidísz - hamupipőke - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

12, 5x14 cm
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#27927 @ Pi 
kaalmaan_item_30002207_

Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 13:50 .

BMW 3 F30/31 fényszóró HELLA - Jelenlegi ára: 98 000 Ft

BMW 3 F30/31/35 fényszóró
Izzó foglalatok H1 + H7
Elektromos állítású
Nappali menetjelző fénnyel
Az ár, egy darab ára
Vadonat új, dobozában
Rendelhető jobb vagy bal oldali
Beszerzési idő: 1 héten belül
Felhasználható:
3 (F30)
328 i, 335 i, 320 d, 320 d, 320 i, 316 d, 318 d, 335 d xDrive, 320 i xDrive, 320 d xDrive, 328 i xDrive, 335 i xDrive, 316 i, ActiveHybrid, ActiveHybrid, 330 d, 330 d xDrive, 325 d, 320 i, 318 d xDrive,
3 Touring (F31)
320 i, 328 i, 316 d, 318 d, 320 d, 330 d, 325 d, 335 i xDrive, 335 i, 328 i xDrive, 320 i xDrive, 330 d xDrive, 320 d xDrive, 316 i, 318 d xDrive,
Gyári számok:
Bal:
1EJ 354 983-011
63117259523
Jobb:
1EJ 354 983-021
63117259524

Jelenlegi ára: 98 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 12:47 .

4 szálas Textima ipari interlock./Csere is érdekel/ - Jelenlegi ára: 85 000 Ft

Kihasználatlanság miatt eladó, vagy cserélhető, egy kifogástalan műszaki állapotú, 4 szálas Textima ipari interlock, saját gyári asztalával, ipari árammal vagy 220 Voltról is használható. Magánszemély használta, nem varrodában, agyonhajtott gépről van szó. Cserébe antik komód, vagy szekrény esetleg negyed vagy félütős falióra érdekel.

Jelenlegi ára: 85 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 11:32 .

2021. február 23., kedd

RENAULT LAGUNA Olajpumpa 7211/209 - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

RENAULT LAGUNA 0000 (2000-2005) 1900 cm3 Dízel 5 ajtós
Olajpumpa eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: F9Q750
Kivitel: ferdehátú
Szín: zöld
Klíma: Automata
Váltó: Kézi 6 fokozat
Ajtók száma: 5
Megjegyzés:
Klíma: Automata, ABS nincs
Szállítási és fizetési feltételeink: SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, munkanapokon 8: 00 - 16: 30, illetve szombaton 8: 00 - 11: 30 óráig, ettől eltérő időpontban nem lehetséges. Átvétel helye: NagycenkSTANDARD POSTAI CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 1500 Ft, ez esetben a csomag épségéért felelősséget vállalni nem tudunk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. NEM STANDARD CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 2000 Ft, ez esetben a szállítás során keletkezett károkért a felelősséget mi vállaljuk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. UTÁNVÉTTEL POSTÁZVA: 2000 Ft standardként felelősségvállalás nélkül, 2500 Ft törékenyként felelősségvállalással. MÁS FUTÁRSZOLGÁLAT ELŐRE UTALÁSSAL VAGY UTÁNVÉTTEL: Túlméretes csomag esetén: ára szállítási cím, súly és méret függvényében, erről célszerű kollégáinkat kérdezni, nagyságrendileg 5000 Ft-tól.
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, felújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto


Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 09:38 .

túra hálózsák ultra light,225x80 cm,komfort 4+12 C,ÚJ! 720 GR!! - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

-225x80 cm-s hálózsák,
-integrált fejpárna rekesszel
-összekapcsolható,
-komfort 7-12 C
-extrém határérték -4, 3 
-praktikus belső zsebbel
-kompressziò s zsákkal
-Bionic finish felülettel,
-----víztaszító,
-----kosztaszító,
-----gyorsan szárad
-----könnyen tisztítható
-Ripstop hordtáskában, ÚJ!
szuper könnyű, 720 Gr,
kicsi kb 14x14x26 cm "kompressziós", szellőző hordtáskában
A minőségére jellemző, hogy Svájcban is 3 év garanciával árulják!
 
MOST AZ AKCIÓ IDEJE ALATT 11990 HELYETT CSAK 9990 FT ért VIHETED!
 
AzZ AKCIÓ A KÉSZLETEREJÉIG(4 DB) TART!
 
hasonlókat 16-20 körül láttam szakáruházakban 

Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 09:02 .

Szeretnivaló cicák HQC 1000db-os puzzle - Clementoni - Jelenlegi ára: 2 280 Ft

A Szeretnivaló cicák HQC 1000db-os puzzle - Clementoni leírása: Kétségtelen tény, hogy a kis cicák igazán cukik és sokan rajonganak értük, és most itt a nagyszerű lehetőség, hogy egy mutatós puzzle képében is megcsodálhassa kedvenceit, azonban a sikerélmény és a szuper időtöltés már önmagában is egy remek ajándék. A Clementoni High Quality Collection puzzle darabok könnyen összerakhatók és tökéletesen illeszkednek, míg a kompromisszummentes, kimagasló nyomdai eljárásoknak köszönhetően az elkészült kép lélegzetelállítóan éles és teli van élénk színekkel. A kirakható puzzle alkotórészek száma: 1000 dbA kirakott kép mérete: 50 x 69 cm

Jelenlegi ára: 2 280 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 07:47 .

Akril - Esküvő1 - falióra 30 x 30 cm - Jelenlegi ára: 5 990 Ft

Akril - Esküvő1 - falióra 30 x 30 cm BH44567
Az eredeti BYHOME  DESIGN  modern faldekoráció, mely garantáltan magára vonja a figyelmet!
 
Alapanyaga: akril
 
Vastagsága: 3 mm
 
Színe: fekete
 
Az akril egy esztétikus, műanyagalapú, de üveg megjelenésű anyag, mely 50 %-kal könnyebb, de 6szor erősebb az üvegnél.
 
A termék 100% -ban ByHome termék, a tervezéstől a kivitelezés minden pontja itt készül nálunk.
 
Méret karton csomagolásban: 32 x 32 x 5  cm.
 
Alakzat részei:
 
Óra: óra főrész   8, 5 cm átmérőjű
 
óramutató  : 6, 7 cm fém
percmutató  : 10 cm  fém
másodperc mutató  9 cm fém
 
Óra szerkezet : AYPAS gyártmány, 1 db elemmel működik
 
Un. csendes járású óramű!
 
Felszerelés:
 
Az óra szerkezetet tegyük fel a falra a szerkezet hátulján egy akasztó található, mely  segítségével az óra egy kicsi szeggel a falra rögzíthető.
 
A termék az elemet nem tartalmazza!

Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 06:32 .

vidaXL feltekerhető kék és fehér napellenző 300 x 150 cm - Jelenlegi ára: 21 446 Ft


Szín:
Sokszínű
Méret:
300 x 150 cm
Szállítási idő:
7-10 munkanap
Forrás:
VidaXL
Ez a feltekerhető napellenző tökéletes megoldás ablakok, erkélyek, teraszok vagy kerti helyek árnyékolására. Ez a víz-, UV- és időjárásálló napellenző kiváló minőségű, PA-val bevont szövetből készült. Az erős acélváz stabillá és strapabíróvá teszi a szerkezetet. A könnyen tisztítható poliészter szövet levehető és mosható. Ezt a terméket nem csak az ablak árnyékolására használhatja, hanem annak teljes elsötétítésére is. A tartó rúd és a lánc segítségével a pergola feltekerhető. A szerelési magasság és szög igény szerint alakítható. A termék könnyen összeszerelhető. Ezt a terméket sima és egyenes felületre kell felszerelni. Színe: kék és fehérAnyaga: acél váz és PA-bevonattal ellátott 100% poliészterszövetSzövetanyag súlya: 180 g/m? Mérete: 300 x 150 cm (Szé x Ma)Behúzási hosszúság: 0 - 150 cmManuális működtetésUV- és vízálló

Jelenlegi ára: 21 446 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 04:44 .

Sampon Reset Sebastian MOST 35003 HELYETT 16278 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 16 278 Ft


EAN:
8005610680040
Gyártó:
Sebastian
Szeretnél jobb megjelenésű lenni, és kihangsúlyoznád szépségedet? Akkor a Sampon Reset Sebastian segíteni fog céljaid elérésében! Élvezd ki a Sebastian termékek és a többi 100%-ban eredeti hajápolási eszközeink előnyeit.
Nem: Unisex

Jelenlegi ára: 16 278 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 04:02 .

SMOG csinos türkiz női rövid ujjú felső S/M/L - Jelenlegi ára: 700 Ft

beleírt méret M, de kisebbre nagyobbra jó lehet
hossz 66cm
szélesség hónaljban 48cm, középen 46, 5cm
szép állapotban
Személyes átvétel a Sopron-Répcelak vonalon.
1802
K42

Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 02:50 .

XIAOMI MI 20W WIRELESS CHARGING STAND - QI VEZETÉK NÉLKÜLI TÖLTŐ ÁLLVÁNY - ÚJ! + GARANCIA - Jelenlegi ára: 4 999 Ft

Eladó a képeken látható, vadonat új Xiaomi szupergyors vezeték nélküli töltőállvány. Ajándékba kaptam, de nincs szükségem rá.
Nincs minimálár, villámár esetén ingyen szállítás!
A gyári leírása:
Mi 20W Wireless Charging Stand
Vezeték nélküli töltőpad 20W teljesítménnyel*
Horizontális és vertikális készülék-elhelyezés
* Minimum 27W hálózati töltő szükséges, amely nem tartozék!
Max. 20W-os vezeték nélküli töltés
Max. 20W vezeték nélküli töltés
pl. Mi 9: töltés 50%-ra 35 perc alatt.
Nem szükséges a tok eltávolítása
(javasolt vastagság max. ≤ 4 mm.
Kettős tekercs dizájn
A vezeték nélküli töltő kettős
tekercset használ, így a ráhelyezett
készülék fektetett és állított
helyzetben is tölthető, a felhasználói
igénynek megfelelően.
Intelligens FOD érzékelés
Védelem az idegen fém tárgyak
ellen, a töltő elismeri ezeket, és
megszakítja a töltés, ha a
telefon és a töltő közé kerülne,
így megelőzve a túlmelegedést.
 
Széleskörű kompatibilitás
Nem csak az Mi 9-hez
alkalmazható, hanem iPhone
és Samsung készülékhez is
(amennyiben az adott modell támogatja
a vezeték nélküli töltést).
A töltés elindul azonnal
a készülék padra helyezése
után, egyszerű és kényelmes.
Részleteiben is jó
PC töltőpanel bevonat, ellenálló
és környezetbarát.
A töltő állvány szilikon
talpakkal rendelkezik,
így stabilan áll a felületen,
elcsúszás nélkül.
Többszintű védelem
A készülék többféle védelemmel van ellátva,
pl. túlmelegedés, túlfeszültség,
rövidzárlat elleni védelem,
melyek szavatolják a biztonságos
használatot a töltési folyamat közben.
20W maximális vezeték nélküli töltési teljesítmény
Mi 9 feltöltése 0% - 50% csupán 35 perc alatt
Dupla indukciós töltő tekercs dizájn
A Mi 20W Wireless Charging Stand kettős tekercs technológiát használ, így fektetve és állítva is tölthető a rá helyezett okostelefon. Használhatod vertikálisan, pl. töltéshez, arcfelismerő funkció használatához vagy a Facebook görgetéséhez. Használhatod horizontálisan pl. film nézés vagy játék közben.
 
 
Horizontális
Ha a telefont horizontálisan helyezed a töltőpadra, töltés közben nézhetsz filmeket.
 
 
Vertikális
Ha a telefont vertikálisan helyezed a töltőpadra, töltés közben böngészheted az internetet vagy görgetheted az Instagramot.
 
 
Intelligens kompatibilitás
Apple és Samsung
készülékekkel
 
A Mi 20W Wireless Charging Stand rengeteg
okostelefonnal kompatibilis, amelyek támogatják
a vezeték nélküli töltést. Nem csak a 20W-os töltést
tudja biztosítani az MI 9-nek, hanem 10W-ot
pl. a Samsung Galaxy S10-nek.
A vezetékmentes töltés hatékony
4 mm-es távolságon belül, így élvezheted
az összes előnyét anélkül, hogy a tokot
levennéd a telefonodról.
 
 
 
Strapabíró PC felület
Biztonságos és környezetbarát
 
 
 
Gumírozott talp
Csúszásgátló szilikon anyag
 
 
USB Type-C csatlakozó
Mindkét irányban csatlakoztatható
 


Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 01:32 .

Warriors of Might and Magic (Angol) Ps2 Playstation 2 eredeti játék konzol game - Jelenlegi ára: 2 890 Ft

Eladó a képen látható Playstation 2 játék!
Tökéletesen működik!
A játék nyelve: ANGOL 
Tok: 5/4Lemez: 5/4Füzet: 5/4
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!


Jelenlegi ára: 2 890 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 23:47 .

Beta zsebkés - Jelenlegi ára: 8 350 Ft

Eladó Beta zsebkés.
Hibátlan állapotban.
Garancia nincs a termékre.
Kérem a vásárolót, hogy 3 napon belül vegye fel velem a kapcsolatot.

Jelenlegi ára: 8 350 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 23:02 .

50db orosz kondenzátor kondi 0,033uF 33nF 160V Retro - Jelenlegi ára: 299 Ft


Orosz kondenzátor kondi 0, 033uF  33nF 160V Retro 
Az ár 50db-ra vonatkozik.  
Raktáron, azonnal postázható! Postai szállítás 1 munkanap!
Több termék vásárlása esetén is egy postaköltséget kell fizetni.
Kérlek nézd meg a többi termékemet is.


Jelenlegi ára: 299 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 21:50 .

ANTIK 6X42 TÁVCSŐ WETZLAR HENSOLD - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

A KÉPEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN                       LEHET LÁTNI BENNE    DE NEM ÉRTEK HOZZÁ              !!!!

Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 20:38 .

IRON MAIDEN Women in uniform/Twilight zone - Jelenlegi ára: 7 999 Ft

Használt, de jó állapotú, garancia van. Személyes átvétel Bp. XI. ker.

Jelenlegi ára: 7 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 19:21 .

Olimpiai súlyzórúdra való egyenes csiptető, 50mm - Jelenlegi ára: 1 290 Ft

Olimpiai súlyzórúdra való egyenes csiptető, 50mm
Cikkszám:  suly-323
Anyaga: fém 
Szín: ezüst
Méret: 50mm
Gyors és biztonságos rögzítés
Használható egykezes és kétkezes súlyzórúdon is
Az ár 1 db termékre vonatkozik!  
Vásárlási információk:
Tisztelt Érdeklődő!
Ön jelenleg egy cég termékét böngészi. Ennek megfelelően csere nem aktuális, az ár fix, a számlát küldjük a termékkel!  
A termékhez elérhető szállítási módokat és aktuális árakat (ez termékenként eltérő lehet) a szállítási információk fülre kattintva tekintheti meg!


Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 18:08 .

RIKEN 205/50 ZR16 87W ROAD PERFORMANCE nyári személy gumiabroncs - Jelenlegi ára: 17 819 Ft

14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnyári gumiabroncsFogyasztás FékezésZaj2, 72Méret205/50R16GyártóRikenIdénynyáriTermék típusSzemélySebesség indexW=270 km/hSúly index87=545kg Gumiabroncs mintázatRIKEN ROAD PERFORMANCE (ROADPERFORMANCE) 72

Jelenlegi ára: 17 819 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 16:56 .

HTN PS-908 MW fehér Felcsavarozható nyitásérzékelő PS908 - Jelenlegi ára: 880 Ft

HTN PS-908 MW fehér Felcsavarozható nyitásérzékelő pS908
Hosszú élettartamú, kiváló minőségű, felületre szerelhető nyitásérzékelő.
A gyártás során felhasznált minőségi anyagok garantálják a biztonságos érzékelést.
Javasolt felhasználási terület, fa és műanyag nyílászárók védelme. A műanyag
kiemelő keret segítségével, enyhén eltérő szintkülönbségek is áthidalhatók.
- Felületre szerelhető érzékelő és mágneses ellendarab.
- Rögzítő füllel ellátva.
- Vezeték az érzékelő közepén kivezetve.
- Vezetékhossz: 45 cm.
- Műanyag kiemelő keret.
- Alaphelyzetben zárt, NC kontaktust adó Reed-relé.
- Érzékelési távolság: 19 mm.
- Fehér, műanyag ház.
- Kontaktus teljesítmény aránya: 10W/VA.
- Maximális kapcsolási feszültség: 200VDC.
- Maximális kapcsolási áramerősség: 0. 5A.
- Kontaktus ellenállása: min. 150 milli ohm.
- Élettartam: 10000000 érzékelés.
- Szigetelési ellenállás: 100 Mega ohm.
- Ütési ellenállás: 30G 0. 011 mp-re.
- Rezgési ellenállás: 20G (10Hz - 1000Hz).
- Érzékelő és mágnes mérete: 54. 6 mm x 12. 6 mm x 12. 9 mm.

Jelenlegi ára: 880 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 15:38 .

Kulcstartó- énekes pár - Jelenlegi ára: 700 Ft

Kulcstartó, énekes páros.
Egyik fiú, másik lány
Új, gyári csomagolásban.
5 cm-es figurák, plusz a lánc és karika.
Nem csak zenészeknek.
Nagyon mutatós.


Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 14:21 .

Western jellegű női csizma 39-es (Ingyenes szállítás) - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Western jellegű női csizma eladó. 39-es méretben. 27 cm teljes belső talphossz. Használt, a képeken látható állapotban. Szárhossz 40 cm. A postaköltséget én állom.

Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 13:08 .

Végtelen jeles arany fülbevaló (ZAL-Au 92020) - Jelenlegi ára: 60 950 Ft

Sárga arany, áttört kialakítású, cirkónia kövekkel díszített, végtelen jeles fülbevaló. Francia zárral ellátott. Hossza: 1, 5 cm, szélessége: 1 cm, súlya: 2, 3 gr, finomsága: 14k. Érvényes magyar fémjellel ellátott.
!!! Figyelem Akció!!!!
50. 000 Ft feletti vásárlás esetén a szállítási költséget átvállaljuk!!!
Kérem nézze meg többi termékünket is!
Ékszer, óra, porcelán, festmény között is válogathat!


Jelenlegi ára: 60 950 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 11:47 .

2021. február 22., hétfő

MOG290/R Fűnyíró kés Iseki 447mm - Jelenlegi ára: 5 600 Ft

 Fűnyírókés választó ? Keresse ki a késhosszt (mm), és a harmadik oszlopban (cikkszám) találja a MOG számot.
A hossz és lyukosztás alapján egyszerűen megtalálja a keresett típust. MOG290/R Fűnyíró kés Iseki 447mmkés átló: 447
középső lyuk átmérő: 20, 2
szélső lyukak átmérője:  
szélső lyuk távolság:  
szélesség / vastagság: 60/5
gyári cikkszám: FM-065-10

Jelenlegi ára: 5 600 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 10:38 .

Xbox One : Okami HD - BONTATLAN, FÓLIÁS ! - Jelenlegi ára: 4 999 Ft

Eredeti játékszoftver eladó.
Xbox One :
Okami HD
- BONTATLAN, FÓLIÁS !
-Angol nyelvet: tartalmazza.
--------------------------------------------
Vásároljon megbízható eladótól!
14. éve vagyok a Vaterán,
100% pozitív visszajelzéssel.
Termékeim között más
játékokat, kiegészítőket,
konzolokat is találhat.
Több termék vásárlása esetén
csak egyszer kell, egy csomagként
a postaköltséget kifizetni.
A vásárlásról számlát adok.


Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 09:21 .

Fékbetét 2 pár - Jelenlegi ára: 999 Ft

Eladó a képen látható fékbetét. Az ár a két párra együtt értendő.
Vásárlói Tájékoztató!
Kérem licitálás előtt figyelmesen olvassa el, és csak akkor licitáljon, ha feltételeimmel egyetért.
Az érdeklődők kérdéseire szívesen válaszolok.
Utólagos képfeltöltésre az első licit érkezéséig van lehetőségem.
Utánvételes csomagküldést csak 10 db pozitív értékelés feletti felhasználónál vállalok.
Előre utalás esetén 2-3 munkanapon belül postázok.
Csomagolási és egyéb költségeket nem számolok fel.
Díjszabás a Magyar Posta, Mpl és egyéb futárszolgálatok mindenkori díjszabása alapján.
A vevőnek leütéstől számított 10 munkanapja van a vételár teljes átutalására amely tartalmazza a postaköltséget.
 
SZÁMLAIGÉNYÉT KÉREM ELŐRE JELEZZE.
Kérem, csak akkor licitáljon, ha feltételeimmel egyetért!
Kisebb termékeim átvehetők  Szentendrén és Hévízen.       
Tekintse meg összes aukciómat, így spórolhat a postaköltségen!
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=businessman111

Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 08:02 .

Twingo napellenző rögzítő pár - Jelenlegi ára: 950 Ft

Az alkatrész képek szerinti állapotú , 1995 ös autóban volt
Egy aukció minden ami a képen van
Átvehető postán vagy személyesen

Jelenlegi ára: 950 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 06:56 .

Kegye János - Világslágerek pánsípon MC - Jelenlegi ára: 750 Ft

Használt, jó álllapotban, kép szerint, posta a mindenkori díjszabás alapján..... ..... ..... ..... ..... ....

Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 05:44 .

A. G. Spalding Bros.Bőr toll tartó. - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Képek szerint.
Egy tisztítással eltüntethető a rajta lévő rajz.
Mérete kb: 16, 5x6, 5x2-cm.
Nézz körül az oldalamon, több régi írószert, tollat, stb. találsz.

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 04:32 .

Karácsonyi csengő dekoráció (3db) - Jelenlegi ára: 400 Ft

Eladó a képen látható 3 db csengő dekoráció. Nem funkcionál csengőként, csak dísz. Felakasztható, 3 db együtt.
1 nagyobb, 2 kisebb.
méretük: nagyobb magassága: 6 cm, átmérője 6 cm, kisebbek magassaga: 4, 5 cm, átmérője kb 4, 5 cm.
Az ár a 3 db-ra együttesen érvényes, külön nem adom el.
A terméknél lévő szállítási költség csak hozzávetőleges alapdíj, melyre még 600 Ft kiszállási díjat számolnak fel. Pontos szállítási költséget csomagolás után tudok mondani, mert függ a csomag súlyától és méretétől is. Több termék vásárlása esetén egybecsomagolás lehetséges, így az össz súly lesz a mérvadó.
Kedves vásárlók, licitálók!
Az eladásra kínált termékek többnyire használtak, így előfordulhat, hogy kisebb karcok, foltok, apróbb sérülések lehetnek rajtuk. A feltűnően kirívó eseteket igyekszem jelezni! Amennyiben valamit nem vettem észre kérlek jelezd és keresünk mindenki számára megfelelő megoldást!
Jelen pillanatban Minden termékemet csak személyesen tudom átadni lakcímemen, Veresegyházon előre egyeztetett időpontban, VAGY csak DPD Vatera futárral ( ahhoz nem kell előre nyomtatni címkét, nincs nyomtatóm) tudom megoldani a szállítást. Ajánlott levélként, egyéb postai úton NEM tudok postázni jelen pillanatban.
Kérlek ezek tudomásulvétele alapján vásárolj és az értékelés során is tartsd ezt szem előtt!
UTÁNVÉTTEL NEM KÜLDÖK CSOMAGOT!!
A megvásárolt termékért kérlek 3 napon belül jelentkezz! Max. 2 hét áll rendelkezésedre, hogy a megvásárolt terméket kifizesd, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítom a terméket. Nem szeretnék hetekig a pénzre várni!
Ha licitálás után megnyertél egy terméket, de van még további termék licit alatt, akkor azt bevárjuk, de erről mindenképpen szólj nekem.
Szabadidőmből és saját pénzemből a megvásárolt terméket nem szállítom házhoz!
Felesleges licitálással és vásárlással elveszed másoktól a lehetőséget és az eladónak ezzel kárt okozol! Licitet nem törlök!!!!! !
Köszönöm figyelmedet és megértésedet!
Szeretettel visszavárlak!

Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 02:44 .

SIMSON 50 LÁNCKERÉK ELSŐ Z11 - Jelenlegi ára: 3 306 Ft

TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 375343/Z 11 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000169030; 22000

Jelenlegi ára: 3 306 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 02:08 .

Sennheiser MX 680 ADIDAS SPORTS - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Sennheiser MX680 ADIDAS
Sennheiser  MX 680 iPod, iPad, iPhone, CD lejátszó, mobiltelefon (via 3. 5mm jack) készülékekkel vagy sport termek audiovizuális rendszereivel is használható.
Felépítés: Zárt
Frekvencia átvitel: 18 - 20. 000 Hz
Érzékenység: 120 dB
Ellenállás: 16 Ohm
Kábelhossz: 1. 2 m
Az aukció a képen látható termékre vonatkozik.
Számlával, garanciával. (Részletek a "Szállítási és garanciális feltételek"- ben. )
Az aukció tartalma a képen látható termék az ott látható tartozékokkal.
Minden korrekt ajánlatot meghallgatok, több termék vásárlása esetén garantáltan kedvezményt is tudok adni.
NÉZZE MEG TOVÁBBI TERMÉKEIM IS:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=proficuccok


Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 00:56 .

SAMSUNG Q330 Q430 Q460 Q530 P330 laptop ventilátor - Jelenlegi ára: 5 900 Ft

SAMSUNG Q330 Q430 Q460 Q530 P330 laptop ventilátor
Új, gyári laptop ventilátor.
(Igény esetén az alkatrész beépítését is vállajuk, ez esetben a Kispesti átvételi ponton kell leadni a gépet.
A beszerelés ideje 1-3 munkanap, munkadíj: 10. 000 Ft: A gépet kitakarítjuk, a hővezetést újrakenjük Arctic mx-4 prémium pasztával. )
Kompatibilis típusok:
Samsung N148, N150, Nb30, N210
SAMSUNG Q330 Q430 Q460 Q530 P330 KSB06105HA
Magyar vállalkozás, számla adás, 1 év garancia.
Személyes átvétel XVIII., XIX. kerület.
Vagy házhozszállítás az ország területén.


Jelenlegi ára: 5 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 23:38 .

Kutyaszállító, macska szállító box S méret - Jelenlegi ára: 13 490 Ft

Kutyaszállító, macskaszállító box S méret
Kutyák és macskák részére alkalmas szállító box.
Meleg béléssel ellátva.
Termék jellemzői:
3 oldalról nyitott (felső, első, oldalsó)
gyorsan felállítható, összecsukható
tépőzáras rendszer
szúnyogháló
könnyű takarítani
kimosható, cserélhető alátét
Mérete:
50 x 35 x 35 cm(hosszúság x szélesség x magasság)
Összecsukva mérete: 50 x 35 x 11 cm
Szállítási idő: 1-2 munkanap
.

Jelenlegi ára: 13 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 22:21 .

Jagermeister X Nikonone Limited Edition 1L 35% Bontatlan zárjegyes !!! - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Jagermeister X Nikonome Limited Editon 1L-es 35%-os  bontatlan zárjegyes !!!
Tegyen rá ajánlatot !!!
A kép szerinti állapotban !!!
A képek az üvegekröl készültek !!!
Kérdezzen bátran!!!


Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 21:08 .

Gyermek állítható egysoros görkorcsolyaszett - Jelenlegi ára: 4 900 Ft

Eladó a képen látható használt de jó állapotú, Tescoban vásárolt állítható egysoros görkorcsolyaszett.  
- Merev rész a boka és lábfej megtámasztáshoz,
- 32-35-ös méretig állítható,
Szett tartalma:
-1 pár egysoros görkorcsolya
- 1 db sisak
- 2 db térdvédő
- 2 db csuklóvédő
-2 db könyökvédő
Mpl, foxpost megoldható.

Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 19:50 .

Elegáns barokk-chippendale hasas vitrin 160cm széles - Jelenlegi ára: 155 500 Ft

Gyönyörű formájú  barokk-chippendale  hasas vitrin , rögtön lakásba rakható  ápolt állapotban, lásd fotók. 190 cm magas, 45 cm mély, 160 cm széles. Szállításra két részre szedhető.
Átvétel után se garanciát se cserét vagy visszavételt nem vállalok. Nyertes aukció esetén kérem 2 napon belül vegye fel velem a kapcsolatot!
Máshol is hirdetjük, kérjük érdeklődjön, mielőtt leütné!
HDT-vel el tudom postázni saját felelősségre!
Ha még keres más bútort, kérem nézze meg a többi termékemet is!

Jelenlegi ára: 155 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 01:38 .

C&A fonott ezüst színű fülbevaló - Jelenlegi ára: 400 Ft

Eljött az újabb szanálás ideje, rengeteg új terméket fogok  a napokban feltölteni! Mindennek mennie kell, így a termékeim többségét leakcióztam pár száz és 5000 forint közé (tisztelet a kivétel természetesen)! Itt hívnám fel a figyelmet, hogy minden termékem eredeti (kivéve ahol ezt külön feltüntetem) és a leírásnak megfelelő állapotban van. Nem azért adom őket sokszor lényegesen áron alul, mert hibásak stb stb hanem, mert februárban bővül a kiscsaládunk és addigra szeretnék lehetőleg mindent eladni! : )
SZEMÉLYESÁTVÉTELT NEM VÁLLALOK! CIPŐK ESETÉBEN TUDOK EGYEDÜL KIVÉTELT TENNI KIZÁRÓLAG AZ ÁLTALAM MEGADOTT CÍMEN! KÖSZÖNÖM A MEGÉRTÉSETEKET! : )
A Vaterázás nem a "civil foglalkozásom". Minden termékem eredeti és többségük szinte új állapotban van!
Márka: C&A
Állapot: Maximum 2-3 alkalommal volt rajtam. Hibátlan állapotban van!
Méret: -
Eladási ára: 400, -
SZEMÉLYES ÁTVÉTELT NEM VÁLLALOK!
Az MPL csomagokat minden héten szerdán tudom feladni, a Foxpost csomagokat pedig megrendeléstől számítva 2-3 munkanapon belül! Ha nagyon sürgős, természetesen megoldható, hogy előbb is eljussak postára! Kérlek mielőtt leütnétek a terméket ezt vegyétek figyelembe!  
Leütést követően a termék árát illetve a postaköltséget 5 munkanapon belül kérném átutalni. Ha 5 munkanapon belül nem érkezik meg a fizetendő összeg, automatikusan negatív értékelést adok és újra meghirdetem a leütött terméket!
Minden termékemre 1 hét garanciát vállalok (kivéve ahol feltüntetem)!  
A fotókon 1-2 ruha eléggé gyűrött. Egy bőröndben gyűjtögettem őket és fotózás előtt nem vasaltam. Bocsánat ezért!


Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 14:44 .

Új Sony 90 magnó kazetta - Jelenlegi ára: 900 Ft

Eladó új bontatlan csomagolású Sony 90 magnó kazetta.

Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 16:08 .

Ruhagombok az 1930-as és 1940-es évekből - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Ruhagombok az 1930-as és 1940-es évekből. A gombok kisipari műhely felszámolásából valók. Régi hagyatékból kerültek elő. Galalitból készültek (Galalit, más néven tejkő; Tejkazeinből készült műanyag. Az első műanyagok közül való, amelyet nagy mennyiségben állítottak elő. ) A gombok újak. Az 1930-as és 1940-es évek divatja szerint készültek. 70-80 év után is igen jó minőségűek és szépek. A gombok kis kartonpapírra kézzel vannak felvarrva. Ezeket az üzletek számára annak idején így értékesítettek.

Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 14:50 .

Várjuk a Mikulást - Dallos Szilvia - Jelenlegi ára: 800 Ft

Várjuk a Mikulást - Dallos Szilvia
Kiadási adatai hiányosak. Részlet: "Jön a Mikulás!... de honnan? Hol lakik a Mikulás? Mit csinál egész évben, amíg nem jön el hozzánk? Elmesélem nektek, kedves gyerekek.
Egy óriási hegycsúcs tetején, ahol a föld az éggel összeér, s ahol a hó örökre megmarad, áll a Bíborpalota. Itt él Mikulás apó és kutyája, akinek korábban nem akadt gazdája. Mikor egy évvel ezelőtt télapó erre járt teljesíteni örömteli feladatát, Fifi (mert így hívják a kiskutyát) az éhségtől aléltan feküdt a hóban, elhagyottan. Mikor a Mikulás melléje ért, ráemelte a tekintetét. A Mikulás, aki érti az állatok nyelvét, megkérdezte: - Mivel szerezhetnénk örömet neked? - Keress nekem egy gazdit, aki szeret! A Mikulás felemelte, bundája melegébe rejtette és magával vitte az otthonába. Azóta él a Bíborpalotában és segít a gazdájának, ahol csak tud. "
Illusztrátorok: Somos Zsuzsa
Kiadó: Képcsarnok Közületi Kft.
ISBN: 9637949194
Kötés típusa:: tűzött papír
Terjedelem: 16
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt.  Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket.  Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is.  Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!  
[(**115931826**)]

Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 12:38 .

Svédországban vásárolt jegyzetfüzet, gumis, kockás és vonalas résszel - Jelenlegi ára: 790 Ft

Új, Svédországban vásárolt  mutatós, igényes jegyzetfüzet. Minikockás és vonalas résszel, pici zsinórral lezárható résszel és nyitott irattartóval.
Mutaós, igényes, jegyzetelésre kitűnő elegáns termék.
Mrete kb :
H: 20-21 cm között
sz: 11-12 cm közözz.
Lásd a képeket.


Jelenlegi ára: 790 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 11:38 .

2021. február 21., vasárnap

Chungking Express - Wong Kar-Wai (angol kiadás, DVD) - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Wong Kar-Wai 1994-es kultfilmje. Magyarországon tudtommal soha nem jelent meg DVD-n. Angliai kiadás, eredeti (kantoni) hanggal és angol felirattal, magyar vonatkozást nem tartalmaz.  A lemez tökéletes, karcmentes állapotban.

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 11:02 .

ÚJ AVON MAN KÖLNI 75ml - Jelenlegi ára: 1 499 Ft

ÚJ AVON MAN KÖLNI 75ml
TERMÉKLEÍRÁS
A nyers férfiasság esszenciája! A vízi menta, a bergamotthéj és a ropogós zöldalma intenzív és férfias elegye ez az illat, fekete bors és aromás levendula akkordokkal kiegészítve.
Illatkategória:  gyümölcsös-orientális-fás
Fejillat: vízi menta, bergamotthéj, fekete bors
Szívillat: geránium, ropogós alma, levendula
Alapillat: érzéki ámbra, guajakfa, moha.
KATALÓGUS ÁRA: 3600 Ft
           Foxpost, posta, futárszolgálat is szóba jöhet!
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Több termék vásárlása esetén a szállítási költség egyszer kerül felszámításra.  
Tekintsd meg a többi AVON-os termékemet is.


Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 09:50 .

Oriental Radiance fehér teával Energizáló ARCMASZK, 50 ml / Planet Spa / Avon. Új - Jelenlegi ára: 699 Ft

Planet Spa
Oriental Radiance Energizáló arcmaszk
50 ml
Avon
Eredeti ára 1799 Ft
A távol-keleti fehér tea természetes antioxidáns, mely energiával tölti fel a bőrt és ragyogóvá teszi azt.
Átvehető személyesen Budapesten ELŐRE EGYEZTETETT időpontban: - Bp., 16. kerületben a Rákosi út – Sándor utca sarkánál.
Néha az Örs vezér terénél, pl. Árkád előtt.
Banki előre utalást követően szívesen postázom.
Utánvétel NINCS!
Írj itt, hogy milyen Avon vagy Oriflame terméket szeretnél vásárolni, és ha van, felteszem a hirdetését!
Nézd meg a többi hirdetésemet is!
Klikkelj a "Hirdető összes hirdetése" szövegre.

Jelenlegi ára: 699 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 08:38 .

Monster High Puzzle 2x200 db - Jelenlegi ára: 500 Ft

Moster High Puzzle 2x200 db
Használt, de jó és hiánytalan állapotban.
A doboz sarka ragasztva lett.
Szállítás csak Foxpost!

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 07:21 .

Filctoll Staedtler Sárga (Refurbished A+) MOST 4309 HELYETT 1906 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 1 906 Ft

Térj vissza az irodádba anélkül, hogy egy apró dolgot is elfelejtenél! Vásárolj Filctoll Staedtler Sárga (Refurbished A+) és irigyeljenek a kollegáid!
Típus: SzövegkiemelőSzín: SárgaFelújitott termékek: ezek a termékek visszavonási vagy kiállítási időszakban kerülnek visszaküldésre, amelyeket időnként tesztelésre használtak némelyiket kissé sérült csomagolással vagy láthatóan nyitott eredeti csomagolással értékesítik. Valamennyi terméket átdolgozták, hivatalos garanciával rendelkeznek márkájuk és tökéletesen működnek. Állapotuktól függően az alábbiakba sorolhatók:
A + / kifogástalan: kifogástalan állapotban lévő termékek, amelyek eredeti csomagolása felnyitható vagy helyettesíthető egy másik, nagyon jó állapotban. A / Like New: olyan tökéletes állapotú termékek, mint az új, amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült, vagy kicserélték őket egy másikra. B / Nagyon jó: olyan termékek, amelyek nagyon jó állapotban vannak, esetleges esztétikai hibákkal rendelkeznek, tökéletesen működnek, és amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet. C / jó állapot: jó állapotú, esztétikai hibákkal rendelkező termékek, amelyek tökéletesen működnek, és amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet. D / Helyes: megfelelő állapotú termékek, esztétikai hibákkal vagy a tartozékok hiányával, tökéletesen működő termékek, amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet.


Jelenlegi ára: 1 906 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 05:50 .

Ceruza Faber-Castell 119802 Steno 9008 2B Zöld (Refurbished A+) MOST 2121 HELYETT 935 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 935 Ft

Térj vissza az irodádba anélkül, hogy egy apró dolgot is elfelejtenél! Vásárolj Ceruza Faber-Castell 119802 Steno 9008 2B Zöld (Refurbished A+) és irigyeljenek a kollegáid!
Faber-Castell 119802. Keménység: 2B, Termék színe: Zöld, Forma: Hatszögletű
Keménység: 2BTermék színe: ZöldForma: HatszögletűPuha fogás: NincsTörésálló ceruzabél: IgenFelújitott termékek: ezek a termékek visszavonási vagy kiállítási időszakban kerülnek visszaküldésre, amelyeket időnként tesztelésre használtak némelyiket kissé sérült csomagolással vagy láthatóan nyitott eredeti csomagolással értékesítik. Valamennyi terméket átdolgozták, hivatalos garanciával rendelkeznek márkájuk és tökéletesen működnek. Állapotuktól függően az alábbiakba sorolhatók:
A + / kifogástalan: kifogástalan állapotban lévő termékek, amelyek eredeti csomagolása felnyitható vagy helyettesíthető egy másik, nagyon jó állapotban. A / Like New: olyan tökéletes állapotú termékek, mint az új, amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült, vagy kicserélték őket egy másikra. B / Nagyon jó: olyan termékek, amelyek nagyon jó állapotban vannak, esetleges esztétikai hibákkal rendelkeznek, tökéletesen működnek, és amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet. C / jó állapot: jó állapotú, esztétikai hibákkal rendelkező termékek, amelyek tökéletesen működnek, és amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet. D / Helyes: megfelelő állapotú termékek, esztétikai hibákkal vagy a tartozékok hiányával, tökéletesen működő termékek, amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet.


Jelenlegi ára: 935 Ft
Az aukció vége: 2021-02-22 05:02 .